Folowers

2012. július 19., csütörtök

7.7.2012


 7.7.2012




Kétségek közt?

A változások lassúnak érzett menetéről:
A dolgok korábbi állapotához képest valóban történtek előrelépések, azonban még ha szeretnénk is, akkor sem tudjuk felgyorsítani a változás folyamatát. Ez nem a mi (FGF) feladatunk, mint azt ti is tudjátok, ez a ti előjogotok a Földön, tehát nektek kell ezt megtennetek.

Mi csupán a hírnökök vagyunk, akik bizonyos témákhoz információkat szolgáltatnak, bár néha voltak megelőző lépéseink is, mégis sok esetben nem szerencsés kiteríteni a kártyalapokat, ha nem jött még el a megfelelő pillanat.

Tudatában vagyunk annak, hogy sokak szemszögéből nézve csupán nagyon kismértékű fejlődés tapasztalható, azonban a mi átfogóbb meglátásunk szerint, semmi nincs, ami miatt aggódni kellene a szeretetteljesebb világba való áttérés tervében. Mi tudjuk, hogy a dolgok jól haladnak, ellentétben sokak kétségeivel.

Nem lenne jobb, ha nem lenne információnk a felemelkedés részleteivel kapcsolatban?
Ha ti tudatában vagytok létezésünknek és szívetekben azt is tudjátok, hogy mi igazat beszélünk, akkor hol a probléma? Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy előbbre mozdítsuk a dolgok menetét. 2012. december 21-i dátumot nem lehet manipulálni, ezt az időpontot nem lehet aláásni, vagy eredetétől eltérően átváltoztatni. Ez a dátum eonok óta létezik a hitrendszeretekben, az időszámításotokban, ennek okán egy konkrét esemény meg fog történni, e körül a dátum körül. Megismételjük, hogy az elkövetkező időkben forgószélszerű aktivitásoknak lehettek tanúi, ami elvezet a végén a ti földi értelmezésetek szerint egy sokat ígérő idő eljöveteléhez. Hogy pontosan mi fog kibontakozni, amikor egyre közelebb kerültök ehhez a dátumhoz, az teljes mértékben a dolgokra való reakcióitoktól függ.

Próbáljátok megérteni, nekünk tartózkodnunk kell ez ügyben, mert sok-sok okból egyszerűen nem terv szerint zajlanának az események, ha idő előtt feltárnánk a történéseket előttetek. Hiszen ha előre tudomást szereznétek ezekről, akkor ez megváltoztatná a dolgok eredeti menetét, mert összezavarná gondolataitokat a körülményekről, és ez a tudás az egész folyamat dinamikáját szétzilálná. Természetesen egy tisztább szintű tudatból / látószögből megértitek ezt, és ahogy közeledtek ezekhez a napokhoz, ez a tiszta tudat javaslatokat, lehetőségeket villant majd fel, hogy mi lehetséges.

Közben azonban arra kérünk benneteket, maradjatok pontosan ott, ahol vagytok, nincs ok bárhová is menni.

Beszélgetésünk során az összes kérdésed Blossom, mint ez a zavarodottság, amit megengedsz magadnak, nem téged szolgál!

Jobban megértenétek minket, ha szerepet cserélhetnénk, hiszen egyek vagyunk:
Mélyen legbelül azonban tudod / tudtad, milyen lesz majd a tudatlanság sötétjében, ez része a tervnek. Az igazat mondjuk, és igyekszünk tanácsot adni a felkészüléshez. Mi nem vagyunk ott, a földi létben, ahol most ti ebben a pillanatban vagytok, ahogy ti sem vagytok itt, ahol mi vagyunk. Ellenben egy oldalon állunk, hiszen társaitok vagyunk ebben a végtelen tervben. Segíteni próbálunk, és nem szándékunk a helyzetet rosszabbra fordítani. Ugyanabban a csónakban evezünk, játssza a szerepét mindenki, és szeretnénk felkészíteni benneteket.

Jövetelünk oka, hogy emlékeztessünk benneteket, hogy ti vagytok a SZERETET. Ez a mi küldetésünk! Ezzel a céllal indultunk. Hasonlóan, ti is azzal a céllal indultatok, hogy meghallgassatok minket, amikor emlékeztetni jövünk benneteket. Mindannyian tudtuk, hogy ez így lesz! Akkoriban ti is tudtátok, mi is tudtuk, hogy ezekben az időkben elveszettnek fogjátok érezni magatokat utatok során, ilyen „zavaros vizekben”, minden miatt, ami megtörténik majd.

Szeretnénk visszautalni a színdarab analógiájára, amiben mindannyian részt vesztek. Mielőtt megkezdődtek a próbák, elolvastátok a szöveget, tehát tudjátok, hogyan végződik a történet, és hogy milyen sikere lesz. Most pedig pontosan a darab utolsó jelenetét játsszátok. Mindenki rendkívül jó színész, és rendkívül meggyőzően játssza szerepét, mindenkit magával ragad a cselekmény, holott mindenki tudja, ez csak színjáték. Ismertétek a végkimenetelt, mielőtt elkezdődött volna az előadás, beleegyeztetek, hogy részt vesztek benne. Felkészültetek, felgördült a függöny, elkezdődött a színdarab, és most elérkezett az utolsó jelenet ebben a produkcióban, mielőtt nekikezdenétek egy másiknak. Annyira elmélyedtetek a most játszott részben, hogy nem gondoltok rá, tudjátok, hogyan végződik a darab.

Amire ellenben valaha is emlékeznetek kell, hogy ti vagytok a szeretet!
Történjék bármi, alakuljanak bárhogy is az események, gondolkodjatok bárhogy afelől, mi az, ami megtörténhet, vagy nem történhet meg.

Semmi sem fontosabb annál, hogy emlékezzetek, ti vagytok a szeretet!
Ez most a ti szerepetek! Azzal foglalkozni, hogy mi hogyan történhetne, tulajdonképpen energiátok elpocsékolásával egyenlő.

Az emberi természet viszont más:
Ki állítja ezt? Ha így gondolod, akkor ez a te választásod, hogy ilyen légy. Lehetőségetek van bármilyennek lenni.

Új világ létrehozása, a gondolatok megjelenítése [manifesztálása]:
Hogy milyen legyen a világotok? Dolgozzatok rajta, és ahogy ti is tudjátok, a világegyetem [univerzum] lehetőséget biztosít majd annak megvalósításához.

Csatornázó Médiumok tisztasága:
Meglátásunk szerint a csatornázás tárgya a fogadó érettségi szintjétől is nagyon függ, ez összetett kérdés. Az őszinteség az első helyen áll. Sok Médium őszinte, azonban ez nem jelenti azt, hogy mentesek mindenféle zavaró hatástól, ami a küldött információt megmásíthatná. Ez egy mélyreható téma, viszont most már sajnos fogytán a kapcsolat fenntartásához szükséges energia.

Blossom: Néha nagyon szürreális, ahogy itt ülök a nappalimban és földönkívüliekkel társalgok, azonban ha rátok hangolódok, ez nagyon természetesnek tűnik számomra.
Ez így is van, ez a világ legtermészetesebb dolga. A mostani általános érettségi szinten még nem gondolják így az emberek, azonban így lesz majd…

Szeretettel és köszönettel!

Translator: Scarlett


2012. július 16., hétfő

24.06.2012


 24.06.2012




A Fény Galaktikus Föderációja és Blossom Goodchild közti beszélgetés összefoglalója
2012. június 24.

téma:


A felemelkedés folyamata II.

Copyright © 2012 Blossom Goodchild. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]


Biztosíthatunk benneteket, az elkövetkező idők eseményei teljes mértékben az emberiséget hivatottak szolgálni. Ha ennek folyamatosan tudatában vagytok, akkor a belső béke hatja át lelketeket és ezt a belső békét kell megőriznetek ezekben a különleges időkben.

Sokan közületek valóban összezavarodtak a sok jövendölés és a különböző források eltérő üzenetei miatt. Szeretnénk azonban újból felhívni a figyelmeteket, ha a szívetek középpontjában tartózkodtok, és csakis a szívetek igaz hangjára hallgattok, akkor azonnal egy olyan magas szintre kerültök, ami rendkívüli nyugalommal tölt el benneteket.

Az előttetek álló hónapokban a rezgések hullámzásai magával ragadnak mindnyájatokat, és vezetni fognak benneteket, hogy a „jobbik énetek” teljesedjen ki. Lelkesen fedezhetitek majd fel ezt a bennetek rejlő pozitív oldalt. Ennek eléréséhez elegendő, ha érzitek szívetekben a kívánságot, hogy jogotok van azzá válnotok, akik már régóta vagytok.

Megpróbáljuk ezt még jobban elmagyarázni: Az elkövetkező időkben nagyon sok esemény bekövetkezésére számítotok. Ez természetesen érthető, és mi is úgy látjuk, sok minden fog történni. Ellenben még egyszer felhívnánk a figyelmet, hogy sokan azt várják, a változások mind rajtuk kívül fognak megtörténni.

Valóban lesznek olyan külső események, amin mindenki elámul majd, és amiket teljes szívvel, boldogan megünnepelhettek, mert nem volt részetek eddig ilyenben. Azonban részletkérdés, hogy ezek az események milyen sorrendben történnek majd, kétségkívül a listán lesz, hogy felajánljuk létezésünk felfedését mindenki előtt. Ez miatt nagy érzelmi kavalkád várható. Azok, akik már várnak ránk, ismerik szándékainkat és igen, sokan tudatában vannak, kik vagyunk. Azt is viszont el kell fogadnotok, hogy nagyon sokan vannak azok is, akik létezésünkről abszolút semmit sem tudnak! A mozivásznak előtt ülve, a sötétség tapasztalatait szívták magukba. Ők nem tudnak minket úgy elfogadni, mint ti, ezért tőletek eltérően fognak reagálni, és emiatt közületek sokan csalódottak lehetnek. Mérlegeljétek ezt a lehetőséget.

Azoktól, akik segítenének a minket még nem ismerőknek a megértés folyamatában, azt kérjük, jól gondolják át, mert még ha nyilvánvalóvá válik is mindenki számára, hogy kik vagyunk valójában, még ebben az esetben is, ez a tény hatalmas félelmet válthat ki az emberekből.

A lényeg, akik a felemelkedés útján járnak, és ennek tudatában vannak, az események szerint az év második felében felemelkednek, ha emellett döntenek. Ennek megfelelően a bennetek zajló változásokat nagyon erősen érzékelitek majd. Ez a kiteljesedő „jobb” oldalatok nagyon jó érzéssel tölt el majd benneteket. Énetek e részében nagyon kellemesen fogjátok magatokat érezni, mintha otthon volnátok.

A változások bennetek mennek végbe! Ez a belső változás vezet el a többi változás felismeréséhez. Ez egyszerűen megtörténik, azonban még nem jött el a cél előtti hajrázás ideje, viszont hamarosan az is itt lesz!

Lesznek, illetve jó volna, ha lennének olyan időszakok, amikor azt érzitek, növekedett, fejlődött a lelketek, és képzelőerőtök lehetővé teszi, hogy hatalmas és nagyszerű harcosoknak érezzétek magatokat, akik valójában vagytok. Ebbe az érzésbe olvadtok bele már egy ideje, azonban ez egy hosszú út, és talán féltek is elhinni, kik is vagytok igazából, viszont lépésről-lépésre haladva növekedni fog veletek lelketek ereje is. Ekkor visszaérkezik hozzátok emlékeitek nagy része, ez lesz a nagy pillanat, amikor mélyen átlélegzitek az életet és emlékezni fogtok.

Ez az emlék nem olyan típusú lesz, ami egy bizonyos napról szólna, hanem az érzésre való emlékezés lesz, hogy ismeritek az igazságot, ismeritek önmagatokat és ismeritek az isteni erőtöket.

A hamis képzetek összeomlanak, mint egy fal, és az eddigi elkendőzésekre is fény derül. Visszaszerzitek isteni erőtöket, szívetek egy magasabb szintre ragad el benneteket, átlélegzitek az életet magát, és egy olyan rezgési szintről tekintetek körbe, ami egy sokkal átfogóbb képet nyújt az életről.

Itt nincs kivétel, ez megtörténik mindenkivel, mert minden és mindenki felemelkedik. Nem maradhat egy szikrányi energia sem, ami nem mozdul el, ahogy egyetlen atom sem kerülheti el a felemelkedés folyamatát. Meg kell értenetek azonban, nem lehet nagy ugrásokat tenni fölfelé a szintek között, ha valaki a létra harmadik fokán áll, nem ugorhat hirtelen a tizenötödik fokra. A szív állapotától és felkészültségétől függően, a harmadik fokról a negyedik és hetedik szint közötti fokokra lehetséges az ugrás. A harmadik-negyedik szintről a nyolcadiknál magasabb szintre történő érkezés túl megterhelő lenne az egyén számára.

Ugyanígy, aki pedig lehet, hogy jelenleg a nyolcadik vagy kilencedik szinten van, szintén szívének állapotától és felkészültségétől függően a 18-20. szintig ugorhat föl, ami azonban egy gyorsabb emelkedést jelent, mint a 3-4. szintről kiindulva.

Erről tudnotok kell. Nincs helyes vagy helytelen út. Nincsen ítélkezés. Itt csak a szeretet játszik szerepet. Hiszen Istentől származó a jog, hogy mindenki a saját ütemében fejlődhessen. Ha valaki egy bizonyos célt követ, meglehet másvalakit ugyanaz a cél egyáltalán nem lelkesít. Így nem is létezhet helyes és helytelen út, csupán az adott személy számára megfelelő ösvény, mert az ő örök létének e pillanatában egyszerűen egy másik tapasztalási lehetőséget választott magának. Az élet vég nélküli, kedves Csillagtestvéreink, nincs vége számotokra sem!

Életetek kiteljesedése folytatódik tovább és tovább és tovább és tovább. Ti választjátok meg, milyen tapasztalatot szeretnétek gyűjteni, kezetekben a döntés.

Ellenben jelenleg tapasztalásaitok legkedvezőbb pillanata érkezett el, mert sokan-sokan-sokan egymásra találtatok, hogy magával az élet növekedésével összeegyeztethető módon előbbre jussatok. Sok-sok idővel ezelőtt eme megegyezés meghozatala mellett döntöttetek. Mégis bármikor megvan a lehetőség a „szerződés” felbontására, annak ellenére, hogy ez a megállapodás egy másik tér-idő intervallumban fogalmazódott meg, senkit sem köt egy ilyen típusú megegyezés, ha úgy döntene egy bizonyos időpontban: irányt vált, tehát kiszáll a megállapodásból.

Itt sokkal inkább az időponton van a hangsúly: ha meggondolja magát valaki, hiszen gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy egy megegyezés felbontását át ne gondolná az ember és a saját jövőjében ne döntene arról, betartja-e a megállapodást, mert „most” van „akkor”, ez nyilván előnyt jelent, mintha döntését egy korábbi időpontban tette volna meg. [Fordító megjegyzése: Egyszerűbb később kiszállni, mint bele sem kezdeni.]

Összefoglalva a lényeg, hogy a külső változások mellett, nagy figyelmet érdemelnek a belső változások, kibontakozások is.

Fény és Szeretet!

Az összefoglaló forrása: http://www.galacticchannelings.com/deutsch/blossom24-06-12.html

Copyright © 2012 Blossom Goodchild. All Rights Reserved [Minden jog fenntartva!]
http://www.blossomgoodchild.com/


Translated by / Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/


Website: Blossom Goodchild
Translator: Scarlett