Folowers

2012. október 15., hétfő

2012.10.13.

Fény Galalaktikus Föderációja / 2012. október 13.
Blossom Goodchild közvetítése

Szervusztok, barátaim! Egész vicces néhány ’rajongótok’ irománya és a hozzászólásuk ahhoz, hogy folyamatosan a SZERETETRŐL beszéltek. Kíváncsiak arra, hogy mikor ’fogjátok lecserélni a lemezt’ – hogy így mondjuk. Kommentálnátok ezt a dolgot?
Üdvözlünk benneteket és örülünk nektek…Kivétel nélkül. Ez ügyben nem tudunk többet mondani, csupán azt, hogy ’SZERETÜNK BENNETEKET!’. Minden tiszteletünk azoké,…akik ismétlődőnek tartják a beszélgetésünket! De ők azok, akik még nem egészen ’Értik.’…és ezért van szükség az ismétlésre.
Akik olyan gyorsan mondják magukról, hogy ’megvilágosodtak’ és sok embernek mondják újra és újra, hogy ’mennyire spirituális emberek’…azok ugyanazok a lelkek, akik másokról negatív dolgokat mondanak a hátuk mögött. Ennélfogva szükség van továbbra is hajtogatni azt, hogy TI A SZERETET VAGYTOK…EZÉRT TUDHATNÁTOK EZT ÉS TELJESEN AZZÁ IS KELLENE VÁLNOTOK.
AMIKOR ismét SZERETET LESZTEK…AKKOR lesztek ’roppant spirituális emberek’. Hiszen láthatjátok drágáink, hogy egy ’roppant spirituális személynek’ nincs késztetése arra, hogy ezt másoknak elmondja. Mivel egy ’roppant spirituális személy’…pontosan az!
Személy szerint én egész kényelmesen ÉRZEM magam ezekben a napokban, bármiről szeretnétek is most beszélni. Ritkán van valami, ami arra kényszerít, hogy megkérdezzem…és több, mint boldog vagyok attól, hogy a témát rátok bízom. Ámbár…nincs már sok idő az év végéig…a hőfok emelkedik, és izgatott lelkiállapotban vagyunk. Hogy vagytok TI és milyenek a TI ÉRZÉSEITEK most?
Azon elmélkedünk, hogy a ’zavargások’ most már ’bármikor jöhetnek’.
A ’zavargások’ szó egy kicsit aggasztóan hangzik.
Nos, a szobák ajtajára ki lehet tenni, hogy ’Kérjük, ne zavarjanak!’. Ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy ’Ne szakítsanak félbe!’ Így ezért azt szeretnénk mondani…hogy minden rendben…MOST MÁR bármelyik nap történhetnek megszakítások a normáktól és ahogyan egyszer bemutattuk…senki sem fogja soha tudni, hogy milyenek/milyenek voltak a normák.
Izgalmasnak tűnik. OLY sokakat ismerek, akik egyszerűen felnéznek az égre és a szívük csendjéből felkiáltanak: ’Gyerünk!’ Nos, bármit is értetek ez alatt, nyugodtak lehettek afelől, hogy sokan vagyunk, akik folyamatosan várakozunk!
ŐSZINTÉN folytathatjuk azzal, hogy kifejezzük és ismételten állítjuk, hogy SZERETETBEN JÖVÜNK.
Szeretnénk elnézést kérni azok miatt/nevében, akik oly sok, különféle kellemetlenséget okoztak sok ellentmondásos formában.
Számítunk arra, hogy azok legyetek, amit oly büszkén mondtunk rólatok: a ’FÉNY HARCOSAI’, hiszen ezek VAGYTOK!
Oly hosszú ideig ’rejtve’ voltatok. Ezekben az elkövetkező napokban…NEKTEK,…mint a jövő elődeinek,…EGYKÉNT kell előre haladnotok. Összhangba kerültök abban a lelketekkel, hogy…NEM VAGYTOK EGYEDÜL!
Sokan közületek olyan ’elfeledettnek’ … olyan ’félreértettnek’ érezték magukat. De most azt mondjuk nektek - annak Tudatában, ami közeledik -,…hogy a szívetek központja erővel és felismeréssel fog együttlüktetni azzal, amiért itt vagytok. Minden ÉRZETET, mely elnyomta az IGAZSÁGOT azzal kapcsolatban, hogy KIK VAGYTOK, el kell engednetek!
Bensőtökből…kivétel nélkül mindannyiótoknak…fel kell emelnie azt az ÉNT, AKI AZÉRT VAN ITT, HOGY MEGTEGYE, AMIÉRT IDEJÖTT.
Többé nem lesznek kérdéseitek. Többé nem LESZNEK kétségeitek. Nem férkőzhet be abba a kiegyenlítődésbe, amit TUDNI fogtok.
Hiszen azt mondjuk: ’HA EGYSZER MINDEZ ELKEZDŐDIK…NEM LESZ SEMMI, AMI MEGÁLLÍTANA BENNETEKET!’
ÉREZNI fogjátok a különbséget az ébredő lélegzetetekben. Azoknak, akik nem tudják megtalálni a létezés célját…lesz egy ugrás a lépésükben és egy ugrás a szívdobogásukban is.
AZ ÚJ VILÁG nagyon közel van már. Megfelelőnek tartjuk, ha a következő módon írjuk le nektek ezt. Olyanok vagytok, mint egy építészmérnök…a tervek elkészültek. A végső ’oké’ a tervekre lett rápecsételve. Megvan az ’indítási engedélyetek’ és már minden, ami ahhoz kell, hogy ’megépítsétek’. Papíron minden működik. A terv hibátlan. Már csak az ’anyagok’ hiányzonak, amik a megvalósításhoz kellenek.
Az elmém nem ÉRZI, hogy egész pontosan mit jelent az ’anyagok’ szó…Tisztáznátok ezt, kérlek?
Pontosan! Reméltük, hogy meg fogod kérdezni. Mivel nekünk kell ezekről gondoskodnunk.
Nem olyan anyagokra gondoltok, mint a téglák és vakolat, ugye?
Valóban nem. A ’nagy durranásra’ gondolunk – ahogyan ti mondanátok – annak érdekében, hogy az emberek ÉREZZÉK a különbséget önmagukban…hogy ezt az Új Világot fel tudják építeni.
Amikor kenyeret süttök…szükség van egy összetevőre, ami segít megemelni a kenyeret. Ezért hívhattok minket ’Élesztőnek’ ebben a projektben. Mi fogjuk ezt az extra segítséget nyújtani nektek, hogy lehetővé tegyük a terveknek, hogy ’felemeljenek’, ahogyan kell.
Egy ’Magasabb Energiáról’ beszéltek, amit szolgáltatni fogtok? És ha igen…milyen formában?
Elfogadjuk, hogy amit nyújtunk, azt a jelen helyzetben egy kicsit más módon értelmezhetitek. Így, szeretnénk tisztázni. Egy HATÁROZOTTAN ÉSZREVEHETŐ VÁLTOZÁS lesz…
Egy fokozatos folyamatról beszélünk, és ezt nem is tagadjuk. De szintén állítjuk azt is, hogy ’JÖN VALAMI’, amit ’A kezdő pont’-ként nevezhettek… ’A pillanatnak, amikor minden elkezdődött.’ – ha úgy tetszik.
Igen…’úgy tetszik’. Tudom, hogy nem fecseghetitek ki és nem ronthatjátok el a meglepetést…de a szívem nagyon pörög most és egész…érzelmesnek ÉRZEM MAGAM.
Engedd meg, hogy egy kicsit jobban elmagyarázzuk! Annak érdekében, hogy ezt a projektet végrehajtsuk…többet kell feltárnunk a szűkre szabott időpillanatokban, melyek összhangban vannak a nagyobb képpel. Csak apró darabkákkal ’tudunk ellátni’, melyeket olyan időkben mesélünk el nektek, amikor teljes mértékben biztosak vagyunk abban, hogy megfelelő módon értitek meg őket…azért, hogy a terv következő része végre legyen hajtva/sikeres legyen.
Engedjétek meg nekünk, hogy biztosítsunk benneteket arról, hogy a felajánlások, melyek majd megjelennek…olyan dolgok, melyek a kezdeti izgalomból egyszer megragadtak…Ezek azért vannak, hogy Nagyobb Magasságokba vigyenek benneteket. Észreveszitek majd magatokon, hogy azt mondjátok: ’Ez valóban megtörténhet?’
Milyen szinten értitek ezt? Nem sértés…de ez bármit jelenthet a teleportálástól az azonnali megnyilatkozáson át…a…
Pontosan. Ez BÁRMIT jelenthet…és BÁRMIT IS JELENT! De…térjünk vissza az elejére!...Nem fogjátok ezeket a csodákat megismerni mindaddig, amíg a szívetek nincs a megfelelő helyen.
SZERETET…Mert ez az, ahová tartozik. Ez az, ahol él.
Amint egyre jobban és jobban ÉRZITEK saját magatok Magasabb Igazságát…amint nagymértékben belehelyezkedtek abba…mint amikor valaki hazaér egy új környékre és elkezdi felfedezni minden dolog hollétét…amíg végül minden olyan ismerőssé nem válik, amilyenné a rezgés előző helye…akkor sokkal, de sokkal kényelmesebben fogjátok ÉREZNI magatokat azzal kapcsolatban, amiről úgy döntötök, hogy megteremtitek.
Sokan közületek ’álmodnak’ erről az Új Világról…erről az ’Arany Korról’…de ez messze túl van azon, mint amiről ti álmodni tudtok. Hiszen amint ’vissza’-alakultok ismét oda, akik egyszer voltatok,…képesek lesztek megteremteni egy olyan világot, amely meghaladja a ’jelenlegi állapototok’ legmagasabb gondolatait is.
Attól, amit meg fogtok teremteni, legdrágábbjaink, úgy fogjátok ÉREZNI magatokat, mint egy gyerek, aki a szemeit egy tálca süteményen, cukorkán és fagyin legelteti.
Elnézést! Egy kicsit fura hasonlat!
Elfelejtetted, hogyan viselkedik egy gyermek ilyenkor?
Nem. Azt sem tudják, mit tegyenek elsőként a tányérjukra!
És ez is olyan!
Hozzátehetnénk…hogy csoportok fognak kialakulni. Bizonyos képességű lelkek összegyűlnek majd, hogy ’megteremtsék a gondolataik gondolatát.’ Nagy lelkesedés lesz! És óriási öröm is!
Emlékezzetek arra, milyen egy új projektet elkezdeni… milyen heves vágya és elhatározása van egy babának, aki járni tanul.
EZ A TIÉTEK LESZ…ezerszeresére felnagyítva. A szívetek egy új szakaszába lép, ami után MINDENT, amihez hozzákezdetek nagy buzgalommal végeztek majd el…és ezt elmondjuk nektek…Mindegyik közül a legbecsesebb ajándék…ebben az új időszakban…az…hogy egyiket sem ÉRZITEK úgy, mintha azért TENNÉTEK, HOGY AZ ÉNT SZOLGÁLJA. Minden gondolatot és tettet SZERETETBŐL tesztek, EGYÁMSÉRT.
Hiszen az, ami elkövetkezik, lehetővé teszi majd számotokra, hogy egy másik szinten ÉREZZETEK és ÉRTELMEZZETEK dolgokat…pontosan azt, amit ti egymásért gondoltok.
Képzeljétek el, hogy EGY fonalgombolyag vagytok…Ha egyszer ’A történés’ megtörténik…olyan lesz, mintha a szemeket felszednék és sorról sorra…ti MINDANNYIAN ugyanazon teremtés részei lennétek. Ti mindig is a fonal voltatok…de MOST…ti önmagatokat EGY HEGYFOKKÁ ALKOTJÁTOK.
Azt hittem, azt fogjátok mondani, hogy EGY MELLÉNNYÉ! Pfuj! SOSEM rajongtam ilyen nyúlós számokért!!
Minden, amit most nektek mondunk…MEGÍGÉRJÜK…hogy értelmet fog nyerni az előttünk álló napok folyamán. Ha visszaolvasnátok ezeket a szavakat a jövőben, akkor ’leesne az állatok’ attól a pontosságtól, amit mutatunk. De ti…’ebben az időben/a ti időtökben’…csupán elképzelni tudjátok azt/elmélkedni tudtok azokon a dolgokon, amikről beszélünk.
Nem TUDHATJÁTOK most pontosan, hogy mi fog történi a fizikai valóságban azzal kapcsolatban, ami előttetek hever…de minden, amire szükségetek van csupán az, hogy csukjátok be a szemeiteket…ÉREZZÉTEK A SZAVAINK IGAZSÁGÁT…és a nem fizikai részetek máris ott lesz. Hiszen ÉRZITEK ezt! Ezért TUDJÁTOK is ezt…de ’az időtöknek’ szüksége van időre, hogy utolérjen benneteket.
Az idő közbeszólt…ennyi mára.
MINDENBEN, ami létezik,…abban SZERETET van. Amikor ezt IGAZSÁGKÉNT FOGADJÁTOK EL,…akkor azzal a SZERETETTEL rezegtek együtt, ami MINDENBEN ott van….Engedjétek meg magatoknak, hogy SEMMI MÁS NE LEGYETEK,…csak SZERETET!
SZERETÜNK. KÖSZÖNJÜK!...Valóban úgy értem…KÖSZÖNJÜK!
Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

2012. október 12., péntek

2012.09.25.

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. szeptember 25.
Blossom Goodchild közvetítése

Jó reggelt! Úgy érzem, remek lenne, ha tudnátok néhány tanácsot adni arra vonatkozóan, hogyan kezeljünk minden ’ellentmondást’ arra vonatkozóan, hogy mi fog történni a következő néhány hónapban. Egyesek nagyon is börtönben ÉRZIK magukat és egészen össze vannak zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mi fog vagy mi nem fog történni. Mások úgy ÉRZIK, hogy ’felfelé fogunk lebegni’ december 21-én, vagy korábban… Néhányan úgy ÉRZIK, hogy árvizek és földrengések lesznek és minden kommunikációs rendszer meghal és visszatérünk a közösségi szellemhez… Vannak, akik úgy ÉRZIK, hogy hajók fognak érkezni és rövid időre pánik fog kitörni… Néhányan úgy ÉRZIK, hogy Krisztusi Fény fog leszállni… Egyeseknek a legcsekélyebb fogalmuk sincs semmiről ezek közül. Tehát azoknak közülünk, akiknek ’van választásuk’ azzal kapcsolatban, hogy mit ’gondoljunk vagy ÉREZZÜNK’…mit mondanátok nekünk…hogyan jussunk túl mindezen, amíg várjuk, hogy a fentiek közül valamelyik dolog megtörténjen?
Jó reggelt neked is! Elfogadjuk, hogy ezek az úgynevezett ’ellentmondások’ egyesek gondolatait valóságos forgószélbe vihetik. De azt tanácsoljuk, hogy a belső BÉKE hatalma segítségével minden aggodalmat azonnal engedjetek eltűnni. Amikor a Béke a lélekben lakozik…mivel ez nem más, mint a LÉLEK VALÓSÁGOS ÉNJE…nem lesznek többé ilyen gondolatok, hogy ’mi lesz, ha ez lesz … mi lesz, ha az lesz’, mert az elme békéje egyszerűen a most minden egyes pillanatában él…BÉKÉBEN.
Akkor tudnátok esetleg jó tanácsot adni nekünk arról, hogy hogyan találjuk meg azt a BÉKÉT? Mivel minél közelebb kerülünk az év végéhez, annál jobban tűnünk úgy, hogy a teljes ’nem tudás’ –ban vagyunk. Nem azt kérem tőletek, hogy mondjátok el, mi fog történni…amiről azt mondjátok, hogy NAGY ESEMÉNY…és tiszteletben tartom azt, hogy ha úgy döntötök, hogy ne firtassuk. Tehát…a belső béke megtalálásához…azt mondjátok, hogy ’meditáljatok többet’, stb? … Olyan dolgokat, amiket már tudunk?
Ha már tudtátok volna ezeket a dolgokat, akkor azt kellene mondanunk…miért nem VALÓSÍTJÁTOK meg?
Mert a mindennapi élet elsuhan mellettünk és bár a meditáció az nálam megszokott…nem ÉRZEM sehol, hogy közel lennék ahhoz, hogy a lábaim a füleim körül lebegjenek.
És mi értelme lenne ezt tenned neked vagy bárki másnak!? Legdrágább lelkeim…arra ösztönzünk mindenkit, hogy ’kapcsoljatok ki, és látogassatok haza’ olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudtok. Ennek az előnyeit sok alkalommal elmondtuk…megértjük azt is, hogy ezen kívül sok dolgot kell megtennetek egy nap. Ezért javasolhatnánk valami nagyon egyszerű dolgot nektek?
Naná!
TUDÁS!
TUDJÁTOK, TUDJÁTOK ÉS TUDJÁTOK, HOGY MINDEN JÓ!
TUDJÁTOK, TUDJÁTOK ÉS TUDJÁTOK, hogy bármi történjék is…az az ISTENI TERV része.
Amikor VALÓBAN TUDJÁTOK EZT…amikor ez a testetek minden egyes sejtjében megjelenik…amikor minden egyes gondolatotokban benne van ez a tudás…akkor nem lehet semmilyen elbizonytalanodás. És ahogyan ennek a TUDÁSNAK a megerősítését végzitek…akkor MEGJELENIK a belső BÉKE, amit kerestek.
Az összekavaró gondolatok idején…ELLENŐRIZZETEK…FELÜGYELJÉTEK… hogy hogyan választjátok meg a gondolkodásotokat. Amikor találkoztok a ’Mi lesz, ha’ –szindrómával…egyenesen változtassátok meg ezt a gondolatot egy belső FEHÉR FÉNNYÉ és árasszátok kifelé. Vegyetek néhány mély lélegzetet és TUDJÁTOK…hogy MINDEN ÚGY VAN, AHOGYAN LENNIE KELL.
Ti…a legerősebbek legerősebbjei…a feladataitokat fejezitek be minden egyes lélegzetvétellel. Ti TELJESÍTITEK a céljaitokat. Itt vagytok…és azt teszitek, amit idejöttetek megtenni…és amikor a NAGY ESEMÉNY megtörtént…tovább folytatjátok majd és azt fogjátok tenni, amiért ide jöttetek…bár lesz különbség…jelentős különbség lesz…mivel ti másnak fogjátok ÉREZNI. A terv sokkal nagyobb részének lesztek tudatában. Nagyon sok dolog a helyére fog kerülni, ahogyan a mozaikjáték sok része megjelenik és a helyére lesz illesztve, hogy a képet kiegészítse.
Ez az, amiért továbbra is azt mondjuk nektek…SZERESSETEK…CSAK SZERESSETEK.
Ezt értem…a mi szemszögünkből…igen…sokan vagyunk, akik a SZERETETBEN LÉTEZÜNK annyira, amennyire csak ÉREZZÜK, hogy képesek vagyunk létezni ebben az időben. De legyünk őszinték…ha a mi helyzetünkben lennétek…nem tudnátok azt mondani nekem egy beavatottnak ne ’fecsegnétek ki’ azt, amiről VALÓBAN TUDJÁTOK, hogy várható?
Legdrágább lelkeim…TI VAGYTOK A BEAVATOTTAK! MÁR TUDJÁTOK és amikor a dolgok valóban elkezdenek megváltozni, és megmutatkoznak kívül ÉS belül is…a visszaemlékeztető gombotok aktiválódik.
Korábban már említettük…olyan lesz, mintha egy kapcsolót bekapcsolnának és ’mehettek’. Az időzítésnek jónak kell lenni annak érdekében, hogy minden simán menjen. Nem lenne jogos, ha korán ’rácsapnánk a kapcsolóra’…senkinek sem…mert sok minden kudarcba fulladna, ha ez történne.
Tehát…ez olyan lesz (metaforikusan), mint egy főkapcsoló?...Vagy egy olyan kapcsolás minden egyes személynek, mely úgy és akkor történik, amikor készen vannak?
Nem…nem lesz különböző időpontokban mindenkinek. Úgy lesz, ahogyan mondod…mint a Megvilágosodás. Egy felvilágosodás. És ahogyan korábban már mondtuk… a lelkekre ez különböző hatással lesz attól függően, hogy milyen szinten vannak…belül.
AKKOR a dolgok értelmet nyernek majd.
AKKOR sok új dolog értelme a bensőtökben megjelenik.
AKKOR a ’Mi lesz, ha’ minden félreértését megértitek.
IGAZÁN azt mondjuk nektek, legdrágább lelkeink, hogy… BÍZZATOK!
BÍZZATOK abban, hogy ez a NAGY ÁTALAKULÁS MINDANNYIUNK JAVÁRA történik.
TALÁN ISMÉT KIJELENTHETJÜK…NINCS MITŐL FÉLNI…BÁRMI TÖRTÉNJÉK IS.
Oké…hallak benneteket…amikor azt mondjátok ’bármi történjék is’… ha nem lett volna bepillantásunk tőletek azzal kapcsolatban, hogy ’nincs mitől félni’…akkor bármi fog történni…normál körülmények között félénkké tenne bennünket? Ez azt jelenti, hogy történhetnek bizonyos dolgok és nekünk a legjobb magatartásunkat kell tanúsítanunk és emlékeznünk kell arra, hogy azt mondtátok, hogy ’nincs mitől félni’ még akkor is, ha olyan dolgok történnének körülöttünk, amelyektől reszketnénk a bőrünkben? Ekkor válunk a legerősebbek legerősebbjeivé? Vagy nem is fog semmi ilyesmi megtörténni? Tudom, hogy egész ’Világosan’ mondtátok már, hogy valamennyi zűrzavar és zavargás elkerülhetetlen.
Lesznek jelek, melyek vezetnek az úton. Igen, lesz felfordulás…bár ez rövid életű lesz. És igen…olvassuk a gondolataitokat mostanság, Blossom…és nem,…nem fogjuk elárulni, miféle lesz.
Ez akkor lesz, amikor az erőtök ’rúg’ …és szeretnénk azt mondani nektek…hogy nem úgy lesz, ahogyan elképzelitek. Csak nagyon kis mértékben.
Ez egy érdekes kijelentés…mert azt mondjátok nekünk, hogy az Új Világunkat a gondolataink által hozzuk létre.
Valóban így van…ez nem az, amikor valójában ’megérkeztek’ ahhoz, hogy a gondolataitok által teremtett dolgok valósággá válnak…másként ÉREZTEK attól, ahogyan gondolkodtok és másként ÉREZNÉTEK, amikor benne lennétek. Mert a most pillanatában benne éltek, ha ahhoz hasonlítjuk, hogy megéljétek azt az álombeli állapotában.
Mmmmm…és itt van 55 fejezet!
Van egy belső TUDÁS mindannyiótokban azzal kapcsolatban, hogy valamilyen okból vagytok itt. Ha ez a TUDÁS nem a JELENBELI LÉNYETEK szeme előtt van…akkor ott lesz.
ÉRZEM, amit megpróbáltok leírni és a szavak ismét kevesek ahhoz, hogy átjussunk a TUDÁS azon ÉRZETÉN, amelyet éppen most birtokolok ezzel a TUDÁSSAL kapcsolatban.
Mindannyiótok találkozni fog ezzel és TUDNI fogja pontosan mit kell tennie, amikor összehangolódik az ISTENI TERV azon szakaszával.
JOBBAN HANGSÚLYOZZUK MOST, MINT VALAHA, HOGY…KÖVESSÉTEK A SZÍVETEKET!
KAPCSOLÓDJATOK ÖSSZE AZ EGYSÉGGEL, AMI MINDEN.
EZ NEM VALAMI VÉLETLEN FELTEVÉS (BECSLÉS).
AMI TÖRTÉNNI FOG, AZT AZ ÉG MEGÁLDOTTA.
NINCS MITŐL FÉLNI!
Lesz egy behangolási időszak…ez az egyik izgalmas dolog lesz…Úgy tűnik, elfelejtetted Blossom, hogy lesz egy ’Új Éned’ ez alatt az átmeneti időszak alatt. Tehát ahogyan ’most’ gondolkodsz a dolgokról az az a mód, ahogyan a ’régi énedben’ gondolkodsz. Ahogyan az ’új énedként’ fogod a dolgokat gondolni, úgy sokkal könnyebb lesz SZERETETBEN LENNI. MIVEL SOKKAL INKÁBB BENNE LESZEL. SOKKAL INKÁBB OLYAN LESZEL. SOKKAL INKÁBB AZ LESZEL.
Tehát ismét mondjuk…BÍZZATOK!
Bízzatok magatokban és BÍZZATOK abban, ami történni fog.
Megteszek minden tőlem telhetőt. Ez minden, amit bárki tenni tud. A nap végén…ami lesz, az lesz…és miért ne ÉLJÜK MOSOLYGÓSAN SZERETVE az utunkat közben, példát mutatva másoknak…és ezt az energiát sugározva mindenhová!?
Valóban, miért ne!?
Ó…SZERETTEINK!...EGY PILLANATRA…MOST…ÁLLJATOK MEG ÉS ENGEDJÉTEK MEG MAGATOKNAK EGY PILLANATRA, HOGY ÉREZZÉTEK A SZERETETET, FÉNYT ÉS BÁTORÍTÁST, MELYET NEKTEK KÜLDÜNK! ÉREZZÉTEK MAGATOKBAN…ÉS ENGEDJÉTEK MEG, HOGY NÖVEKEDJEN! ENGEDJÉTEK MEG NEKI, HOGY A TELJESSÉGETEKBEN ÉPÜLJÖN FEL, AMINT FIGYELTEK A LÉLEGZETVÉTELETEKRE. AHOGYAN KAPCSOLATBA LÉPTEK VELÜNK EZEN A MÓDON, LÁSSÁTOK ÉS ÉREZZÉTEK A FÉNYT, AMIT MAGATOK KÖRÜL TERJESZTETEK…ÉREZZÉTEK, AHOGY A SZÍVVERÉSETEKKEL EGYÜTT LÜKTET. KÉPZELJETEK EL MINDEN SZÍVET EBBEN A RITMUSBAN…ÚGY, HOGY EGYKÉNT LÜKTET. AZTÁN, SZERETETT LELKEINK…ESZETEKBE JUT AZ OTTHONOTOK.
SZERETÜNK BENNETEKET ÚGY, AHOGYAN TI IS SZERETTEK MINKET. KÖSZÖNETET MONDUNK NEKTEK A BÁTOR SZEREPETEKÉRT EBBEN AZ ISTENI VÁLTOZÁSBAN.
OLYAN KÖZEL, OLYAN NAGYON KÖZEL VAGYUNK MINDANNYIÓTOKHOZ!
Ez az! … Letelt az idő és csak azt tudom mondani…köszönöm nektek, mint mindig és kérem, hogy MOST…TI engedjétek meg egy pillanatra magatoknak, hogy ÉREZZÉTEK A SZERETETÜNKET, mely azonnal visszatér! Szeretet, köszönet és … BÉKE!
Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

2012. október 3., szerda

2012.09.16.

Fény Galaktikus Föderációja / 2012. szeptember 16.
Blossom Goodchild közvetítése
Türelem, elmélyedés és elfogadás
Helló…itt vagyok! Nagyszerű lenne, ha tudnánk csevegni, ha az időzítés nektek megfelelő lenne… nekem most jó.
Örülünk, hogy tudunk most beszélni veled. Mindig örülünk a veled való beszélgetésnek és azt mondjuk el neked, melynek megismerése szerintünk ebben a bizonyos időben értékes lehet számotokra. Mindenekelőtt szeretnénk jelezni, hogy nagyra értékeljük a figyelmed arra, hogy gratulálj azoknak, akik a bolygódon már elhatározták, hogy a Fénymunkás Közösség tagjai lesznek. Ez [a közösség] nagyon gyorsan gyarapszik a bolygódon minden egyes pillanatban. Az emberi faj egyre több és több tagja ébred, ezáltal…lehetővé téve a rezgés emelkedését, mely a magasabb rezgésszámú frekvenciákkal keveredve…lehetővé teszi NEKÜNK, hogy egyre közelebb kerüljünk HOZZÁTOK.
Tekintsétek a gratulációkat szétküldöttnek!
Másodsorban, arra gondoltunk, hogy körülvennénk mindnyájatokat a SZERETET-energiánkkal. Szeretnénk, ha TUDNÁTOK, hogy mindannyiótokra úgy tekintünk, mint a családunk tagjai és amint ezen a módon közeledünk …úgy tűnik, hogy egyre több és többetekkel válik kétségkívül életképesebbé a kapcsolatunk. Vegyétek figyelembe azt a tudást, mely ezekben a napokban megmutatkozik számotokra…egyre inkább tudatába kerültök a saját energiáitoknak, melyek szó szerint megvilágítják az utat. Ezt pontosan úgy ismeritek, mint egy olyan ÉRZÉS, hogy a lelkesedés most sokkal erősebb, mint valaha. Izgalom van a levegőben és azok, akik izgatottak voltak…lehetővé teszik ennek [az érzésnek], hogy elhagyja a lényüket és sokkal nyugodtabb [könnyedebb] helyzetben találják magukat.
Gondolkodjatok el azon a lehetőségen, hogy mivel egyre többen és többen ébrednek…így ez minden lehetőséget úgy kitágít, hogy minden sokkal rövidebb idő alatt válik valósággá. Példának okáért…azt tanácsolnánk nektek, hogy annak ellenére, hogy néha úgy érezhetitek, mintha ’egyedül kellene megbirkóznotok a dolgokkal’… MOST sokkal nagyobb túlsúlyban van a bizonyíték azoknak, akik megkérdőjelezik vagy kigúnyolják a létezésünket. Nem tűnik úgy, hogy ezekben a napokban sokatok ezt az egész ügyet sokkal világosabban és az eddigieknél sokkal komolyabban veszi?
Olyan nagyon ÉREZZÜK azt, hogy a lelketek vágyik arra, hogy ismét egyesüljön velünk. Olyan nagyon vágyunk arra, hogy megnyugodjon az elmétek és a szívetek és hogy a szemetekbe nézzünk, míg viszonzásul ti is belenéztek a miénkbe! Nincsenek többé korlátok! Minden félremagyarázott dolog olyan felfogásba kerül, mely minden félelmet szertefoszlat. Drágáink…ezek az idők nagyon közel vannak. Nem adunk meg időpontokat nektek…csupán az Igazságunkat adjuk ahhoz, ami van.
Kérdezhetnék valamit? Hogyan segíthetünk abban, hogy ezt az egyesülést előidézzük?…Hogyan tehetnénk többet? Hiszen nagyon sokan úgy érzik, hogy nem tesznek eleget és kíváncsi vagyok arra, hogy ez még belefér-e?
Tudatában vagyunk annak, hogy sokan így éreznek. A szívük mélyén ők TUDJÁK, hogy azért vannak itt, hogy tegyenek valamit, hogy segítsenek ebben az óriási tervben. Még úgy érzik, hogy jelenleg csak stagnálnak vagy egy kissé elveszettnek érzik magukat és bizonytalanok abban, hogy merre kell indulni, hogy megtegyék a kötelességeiket. Nos, azt mondanánk nektek…hogy amikor eljön az idő…nem lesz időtök arra, hogy kérdezgessétek, mit tegyetek…mivel mindenki mindig azt fogja tenni.
Hogy jobban kifejezzük ezt, azt mondhatnánk, hogy ’programozva’ vagytok arra, hogy cselekedjetek, amikor szükséges. Nem szeretnénk, hogy félreértsétek, amiről az előbb beszéltünk. Nem vagytok robotok…messze álltok ettől. Csupán annyiról van szó, hogy TUDJÁTOK, mit kell tennetek és mindannyian [tudjátok], hogy… hogyan viselkedjetek az életetek jövőbeli részével. Egy részt ez olyan, mintha egy ’kapcsolót’ bekapcsolnánk és az információ, mely emlékezetére annyira vágytok, ismét az elmétek előterébe fog kerülni.
Ezért jelenleg…fogadjátok el azt a helyzetet, amiben vagytok. Legyetek boldogok amiatt, AKIK VAGYTOK. Mélyedjetek magatokba annyira, amennyire csak tudtok és lépjetek kapcsolatba azzal a részetekkel, mely nem ezen a bolygón lakik. Mivel ez az a részetek, mely sokkal több teret fog kapni az előttünk álló napok teljes lendületében és sokkal erősebb kapcsolatra lesz szükség énetek Felsőbb aspektusával.
Nos, azt mondjuk nektek…mindez könnyedén jön majd.
Ezt jó hallani. Időnként, amikor eszembe jut, hogy ’hol vagyunk’ most…azon tűnődöm, hogy HOVA A FENÉBE kellene képesnek lennünk mozdulni ilyen ugrásokkal és szökellésekkel, hogy odajussunk, ahol lenni akarunk.
Ez úgy fog történni, hogy ÉREZNI fogjátok, hogy így cselekedtetek egész életetekben! Természetesen a legtöbb részetekkel ott lesztek.
Tehát ezt úgy fogjuk ÉREZNI, mintha tudtuk volna, hogyan kell tenni a dolgokat…és csupán emlékezünk majd?...Vagy új dolognak fogjuk ezt ÉREZNI? Ez egy picit furcsa…mert egyáltalán nem tudom, hogy főképp milyen dolgokról beszélek!
Ó, de tudni fogod! Tudatában lesztek annak, hogy mely pici ajándékokat, képességeket és tudatosságot fogtok teljesen használni. Ezen a ponton nem tudjátok még megérteni, mennyi minden jön majd amiatt, hogy ez a részetek oly sokáig be volt zárva. Azt mondjuk, hogy…ha újjászületik,…ha ez ismét a Lényetek része lesz…ha ez újra lesz aktiválva, akkor…el lesztek bűvölve attól, hogy pontosan milyen sok dologra vagytok képesek.
Legdrágább barátaink…beszéltünk nektek annak a világnak a megteremtéséről, melybe léptek. Kérjük, értsétek meg, hogy ez a teremtés MOST történik…Minden, amit teremtetek az új valóságotok része lesz…egy Igaz valóság…melyet azok a gondolatok hoznak létre, melyeket ti választotok. Lépjetek tudatába mindannak, amiről szeretnétek, hogy LEGYETEK. Mutassátok be a LÉNYETEKNEK és ’tegyetek hozzá’ többet az utatok során.
Kérünk benneteket, hogy ne csupán arra gondoljatok…hogy vizualizáljatok!… Sokkal fontosabb dolgot kérünk: ebben a vizualizációban…ÉREZZÉTEK, milyen lenne, ha ezek a gondolatok azzá a világgá válnának, melyben ti éltek.
Időnként, amikor ezt teszem…egy picit önzőnek találom magam, mert úgy tűnik, mintha arra figyelnék, milyennek szeretném a világomat…a ’minden rólam szól’-világot…és nem tűnik úgy, mintha a képzeletemet globális módon kiszélesíteném.
Nem látod? Természetesen ez messze a legelfogadhatóbb mód arra, hogy elkezdjétek. Hiszen azáltal, hogy ezt csináljátok…hogy lehetővé teszitek magatoknak, hogy ÉREZZÉTEK az örömöt, mellyel a napjaitok során szeretnétek találkozni…ezzel a gyakorlatba ültetitek ezt. Azáltal, hogy ÉRZITEK, milyen lesz a TI jövőtök,… megteremtitek azt a világot, melyről mi beszélünk. Mivel ha kivétel nélkül mindannyian ezt tennétek…Abrakadabra!...itt lenne az Új Világotok…Hiszen nem tudnánk elképzelni, hogy bárki közületek…aki választhatna, egy olyan világot teremtene magának, melyet nem ÉREZ jónak.
Kapcsoljátok össze ezt azokkal a csodákkal, melyek várhatóan még az idén fognak megtörténni! Azt mondanánk nektek, hogy nálatok van az álomvilág receptje, melyet mindannyian hosszú-hosszú ideje alkottatok meg, még azelőtt, hogy idejöttetek.
Ez túl nehéz elgondolás ahhoz, hogy megértsük. Túl bonyolult, hogy szavakba öntsük…de valahogy értem, amit mondotok.
Gondoljatok arra az izgalomra, mely a világotokban teret kap azok között, akik TUDJÁTOK, hogy a dolgok meg fognak változni. Kössétek össze ezt sok Csillagnemzet izgalmával, melyek ugyanolyan régóta várják ezeket a történéseket, mint ti. Amikor ezeket az izgatottságokat összeteszitek…túl lesz minden képzeleten…és ez természetesen megfelelő ahhoz, hogy a bolygót ebbe a jogos [igazságos] helyzetbe emelje.
Ez valóban izgalmas. Mondhatnám, hogy egy egész rajongótábort gyűjtöttetek össze. Természetesen vannak olyanok, akik még nagyon is alszanak és olyanok is, akik már félig felébredtek és félig alszanak. Vannak, akik tudatában vannak a létezéseteknek…de nem túl biztosak az ütemtervben. Más szavakkal élve, az érzelmek egész nagy skálája érint benneteket.
Sokan mondják, hogy bizonyítékot akarnak a létezésünkre. Szeretnénk javasolni azoknak, akik így éreznek, hogy vegyék elő a számítógépüket és egyszerűen nézzenek alaposabban utána a témának. Mivel ha bizonyítékot keresnek…akkor megtalálják…mindent meg lehet találni.
Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik a szívükben megtalálják a bizonyítékot. Nincs ennél erősebb bizonyíték, drágáink. Hiszen minden TUDÁS bennetek van. Vannak olyanok, akik megkérdőjelezik az ütemtervet. Ehhez biztosítékuk és joguk is van…de kategorikusan azt mondanánk, hogy forró vágyat érzünk arra, hogy segítsünk a bolygótok és a rajta lévők felemelkedésében. Ezt kerestük oly sok ideje. Ezt az óriási projektet szándékozunk átlátni, és amikor kész…szeretnénk örülni…egymás barátságának. Nem lesz szükség annak megkérdőjelezésére, hogy mit és miért. Hiszen a ti társaságotokban való jelenlétünk minden aggodalmat meg fog szüntetni.
Lesz idő, amikor minden kétséget el kell majd oszlatni. Ezen dolgozunk és a ti kifejezésetekkel élve már sok éve ezt tesszük…Megbeszéltük, mi a legjobb módja annak, hogy ez megtörténjen…és hogy a lehető legkisebb ’stresszt’ okozza azoknak, akik még alszanak. Senki sem szeret arra ébredni egy szunyókálásból, hogy valaki más nagy zajt és zsivajt csap. Mennyivel kedvesebb, ha gyengéden tudatára ébresztünk valakit és csendesen közöljük, hogy ’itt az ideje felébredni’.
Sokan készülnek közületek arra, ami jön. Frusztrálttá váltatok amiatt, hogy összehasonlítottátok azt, amit ÉREZTEK azzal kapcsolatban, hogy a világotok miben van most azzal, amibe vágytok, hogy valójában legyen.
Mondtuk már nektek, hogy a folyamat elkezdődött. És valóban elkezdődött. A rezgés különböző szintjein a változás folyamatosan megy végbe, amint átmentek rajta. Nem mondanátok azt, hogy van egy bizonyos Tudás belül, amihez mindig közelebb kerülünk?
Nos, igen…de néha azon tűnődöm, hogy ez csupán azért van, mert közelebb vagyunk az év végéhez és a várakozás egyre nő.
Szeretnénk megismételni azzal, hogy ismét elmondjuk: ez egy és ugyanaz. Minden összhangban van és a tervnek megfelelően halad. A türelmetek ez ügyben jó szolgálatot tesz nektek. A szívetek Ismerete ez ügyben szintén jól szolgál benneteket…ezért vagytok türelmesek!
Legdrágább barátaink…nagy megtiszteltetés, hogy így szólíthatunk…EGYEK VAGYUNK A SZERETETBEN.
Semmi sem állhat közénk. Semmi. Az út hosszú volt és a várakozás időnként fáradságos volt számotokra… De itt vagytok, szinte ahogy mondtuk…az utolsó szakaszban. ÉREZZÉTEK, hogy mindannyiótoknak küldjük azt az üzenetet, ami arról szól, ami következik. ÉREZZÉTEK a barátságunk valóságát és az egyesített erőinket, melyeket ezekbe a történésekbe helyeztünk. ÉREZZÉTEK, hogy mindannyiótoknak küldjük az üdvözletünk vizualizációját és azt az ünneplést, mely ennek köszönhetően meg fog történni.
ÉREZZÉTEK! TUDJÁTOK! MERT EZ IGAZ.
EZT TUDJUK.
Én is tudom. Érzem, hogy itt az idő. Köszönöm…nagyon. Bravó! Vége a közvetítésnek. Szeretet és köszönet!
Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

2012. szeptember 10., hétfő

2012.09.07


2012. szeptember 7.

Blossom Goodchild közvetítése
NAGY UTAZÁS
Blossom: Jó reggelt mindenkinek. Remélem, ma sikerül, mivel a tegnapi kísérlet nem igazán ment. Nos, itt vagyok…még egyszer megpróbálom.
Fény Föderációja: Mondanánk, hogy a mai kísérlet sikeres lesz. A tegnapi az elméd állapotának köszönhető, ami nem tudott eléggé lenyugodni.
Blossom: Lehetséges. Nos… mi történt veletek mostanában?
Fény Föderációja: Úgy voltunk, mint ahogy mindig is vagyunk. BÉKÉBEN. És amikor valaki egy ilyen állapotban van, történjék bármi, kevés dolog tudja megrázni ezt a rendszert. Szeretnénk megismételni, hogy mi vagyunk a „felügyelők felügyelői’, ezért mondhatnánk azt, hogy... mi „felügyelünk”. Meggyőződünk arról, hogy a tervek simán mennek, és a lefolyásukat megváltoztatjuk, ha szükséges hozzáigazítani őket a mindenfelé megjelenő történéseknek köszönhetően, melyek megkövetelhetik azt, hogy ezt tegyük.
Blossom: Oké. Tehát ezzel voltatok elfoglalva ezen a héten?
Fény Föderációja: Nem különösképpen. Mivel minden egyenletesen és simán működik. Vedd figyelembe, hogy mi ritkán becsüljük alá a bolygótokon lévőket és az ő bohóckodásaikat, így a legtöbb esetben egy lépéssel előttük járunk. Bár azt kell mondanunk, többször megesett, hogy teljesen ámulatba estünk azon, milyen messzire képesek elmenni…a saját módszereik érdekében. Ezek az elveszett lelkek - bár hatalmon vannak…ahogyan ők hiszik…de - félelemben élnek. Érted? Attól félnek, hogy elveszítik mindenüket…ők elveszítették azt, akik nagyon régen voltak…és most már csak a vagyonuk az, ami miatt otthon érzik magukat.
Képzeljétek ezt el, drágáink. Elveszíteni önmagatokat…az ’ÉRZŐ’ részeteket. Ezek a lelkek többé nem tudnak ÉREZNI, mivel oly mélyre mentek a kapzsiság ösvényén, hogy elértek egy pontot, ahol vissza kell fojtaniuk az érzéseiket, mert a valóság, akikké váltak…és ami azzal jár…túl fájdalmassá vált ahhoz, hogy tudomásul vegyék. Ez az, amiért továbbra is képesek megtenni azokat a dolgokat, amiket megtesznek. Nincsenek bennük ÉRZELMEK. Elzárták az érzelmeiket és a sötétség ürességében találták magukat. Nem fognak semmit az útjukba engedni.
Azt mondjuk nektek…MI az útjukban vagyunk. TI az útjukban vagytok. Ki az erősebb? Néhányan kérdezitek, hogyan tudhatna esetlegesen a Fény nyerni ilyen aljasságok felett, amiket ők irányítanak?
NOS…TELJESSÉGGEL AZT ÁLLÍTJUK, HOGY… EGY LÁNG IS KÉPES MEGVILÁGÍTANI A SÖTÉTSÉGET.
Most, megtaláltátok a Fényeteket és a lángjaitok fényesebben világítanak, mint valaha… ezek az elveszett lelkek TUDJÁK, hogy ’uralkodásuk’ napjai meg vannak számlálva. Tudják azt, hogy semmi sem képes lerombolni a SZERETET erejét…És a SZERETET az, amik ti vagytok…akik ti vagytok…amire rádöbbentek…akikké újra váltok…
SEMMI SINCS, AMIVEL MEG TUDNÁNAK BENNETEKET ÁLLÍTANI.
LEGYETEK TUDATÁBAN ENNEK.
LEGYETEK A SAJÁT ENERGIÁTOKBAN.
Még vártok valamire, hogy megtörténjen, ugye?
Blossom: Természetesen. Ne értsetek félre. Nem függök minden pillanat megtörténtétől. Egyáltalán nem. Mindent megteszek, amit csak tudok az elmélkedési gyakorlataim során, hogy BOLDOG LEGYEK…hogy SZERETETBEN LEGYEK…és megengedek bármit feltárni azért, hogy így tegyek. Természetesen, ahogy a napok egyre és egyre közelednek az év végéhez…kénytelen vagyok azon tűnődni, hogy mi fog történi. Azok, akik ébren vannak, biztosan gondolkodnak ezen most és majd fognak is.
Fény Föderációja: Ezt értjük. Várakozás van a levegőben. Mindenütt körülöttetek. Mint amikor valaki, aki szülni fog, várja a szülési fájdalmakat…bármelyik napon, ha belegondoltok… bizonyosan bármelyik napon most már.
Blossom: Nos, igen is és nem is. Úgy érzem, hozzászoktam ennek a módjához…és megtanultam, hogy ne legyek túl izgatott, amikor hallok valamiről, ami ’megtörténHET’. Valóban nem tűnik úgy, hogy túl sok újról számolhatnátok be…pedig azt gondoltam, hogy ebben a szakaszban jó sok ilyen lesz majd.
Fény Föderációja: Nagyon sok dolog történik.
Blossom: Amit mi nem láthatunk, igaz?
Fény Föderációja: Igen. Nem bíztok bennünk ezzel kapcsolatban?
Blossom: Én úgy döntök, hogy bízom. Bár sokan mondanák… ’Mindig ugyanazt mondják. Mikor lesz végre VALÓDI bizonyíték a kezünkben?’
Fény Föderációja: És ez az, ahol szeretnénk kérni a TUDÁS legmélyebb szándékával… hogy mindannyian maradjatok meg a SZERETET-ben…és BÍZZATOK az ösztöneitekben. Menjetek mélyre legbelül és kérdezzétek meg magatoktól, hogy vajon VALÓBAN TUDJÁTOK, hogy valami oka van annak, hogy itt vagytok…és hogy ez az ok nagyon-nagyon közel van a célvonalhoz.
Mi azért használjuk a ’célvonal’ kifejezést, mert úgy tekintünk erre, mintha egy csúcsponti részhez érnétek el az idővonalatokon, és amikor ezt a helyet eléritek… olyan, mintha a futam befejeződne és átlépnétek a vonalon egy másik ’üzemmódba’.
Eláruljuk nektek, hogy nem lesztek csalódottak. Ne engedjétek a szellemeteknek, hogy csalódottságot érzékeljen…tartsátok magasan a szellemeteket. Tartsátok magasan a rezgéseteket. Ez az a rész jelenleg, melyért idejöttetek játszani.
Döntsetek úgy, hogy MINDENBEN a ’napsütést’ látjátok.
Döntsetek úgy, hogy önmagatok legerősebb részei vagytok, amit csak találtok magatokban.
Döntsetek úgy, hogy BOLDOGOK vagytok.
Azt mondjuk nektek ezért, hogy…ha tudnátok, hogy Igazából mi hever előttetek…nem lenne okotok másként lenni. Eléritek az úticélotokat. Már majdnem ott vagytok.
Blossom: Most látjátok…amikor így beszéltek, mint most…’majdnem ott’…a ’célállomásunknál’… ez egyeseket arra késztet, hogy azt gondolja, szinte otthon vagyunk. Amikor ti a ’Felemelkedés’-ről beszéltek, mivel hiszek ebben... azt hittem, azt mondtátok, hogy a Földanyával együtt fogunk felemelkedni, és hogy ezt az Új Világot akkor teremtjük meg magunknak, amikor odamegyünk…tehát, akkor hogy tudunk ’majdnem ott’ lenni? Úgy tűnik nekem, hogy van egy nem is akármilyen utunk.
Fény Föderációja: Ezt így fejeztük ki, hiszen megtanultuk, hogy a szavak nagyon is félremagyarázhatók és sok különböző jelentéssel bírnak…Ez azon személyek gondolkodási szintjétől függ, akik ezeket olvassák. Tehát, mi szeretnénk tisztázni ezt a bizonyos dolgot azzal, hogy azt mondjuk: a célvonalon való átkeléssel eléritek a kitűzött célállomást. Mivel ebből a nézőpontból…a dolgok nagyon eltérők lesznek és sokkal könnyebb lesz nektek FELFEDEZNETEK, HOGY KIK VAGYTOK.
Blossom: Mert?
Fény Föderációja: Az energia beáramlása miatt, ami egy adott időben ’tisztára mossa’ majd a bolygótokat. Beszéltünk nektek a Tömeges Felébredésről. Beszéltünk nektek egy Nagy Eseményről… Ez a ’tisztára mosás’ része ennek a Nagy Eseménynek és HIGGYETEK nekünk, amikor azt mondjuk, hogy nincs akkora zavaró hatás, ami meg tudná hiúsítani egy ilyen esemény megtörténtét. Ez egybe fog fonódni más ’történésekkel’ melyek egybe fognak esni MINDENKI felemelésével olyan módon, melyet nem lehet és nem is fog senki ’elkerülni’.
Blossom: Épp kérdést tettem fel, amikor az ’elkerülni’ szót mondtátok…jól értettem ezt?
Fény Föderációja: Valóban. Mindenki választhat sok módszer közül, hogy hogyan reagál erre…de az elkerülés nem kerülhető el.
Blossom: Nos, úgy ÉRZEM, hogy a ’tisztára mosás’ kifejezés alatt a Szeretet energiájának áradására gondoltok, melyet még sosem éreztünk a bolygónkon. (Látok egy nagy vödröt…mely tisztítószert önt a Földre)
Fény Föderációja: Úgy látod, azért ömlik, hogy megmutassa, mi történik a Földön…ugyanakkor azt is mutatjuk neked, hogy a Föld egy MAGASABB ’atmoszferikus’ helyre mozdul el…egy újabb módszer szükségessége miatt… mintha Ő elérkezett volna egy olyan pontra, ahol képes a következő fokozatba ’átcsúszni’.
Blossom: Most azt mutatják nekem, hogy a Föld lassan egy ’űrbeli helyre’ forog, és amint ezt teszi, a ’tisztítószer’ átcsepeg rajta (mint az öntet a jégkrémen…hmmm…nagyon unalmas vagy, Bloss) Nos…ez azt sugallja nekem, hogy a Föld tulajdonképpen egy magasabb helyre fog Felemelkedni…vagy egy új helyre.
Fény Föderációja: Természetesen…és szeretnénk, ha tudnátok…amint már korábban is elmondtuk…ez fokozatos…ez…amikor utaztok…egy bizonyos célállomás felé…eltart egy ideig, míg odaértek…élvezitek a tájat az út során…megálltok egy kicsit enni, stb. Folytatjátok az utat…amíg el nem éritek a célállomást. Nem vagytok ’hirtelen’ egy étteremben…hanem beültök az autótokba és a következő pillanatban…elértétek az 500 mérfölddel arrébb található célállomásotokat. ’Beleutaztok’. Ugyanilyen módon…a Földanya azon az úton utazik MOST…és ti is. El fogtok érni egy ’határkövet’ (döntő eseményt), ami után a ’tisztára mosás’ csepegése el fog kezdődni és amint folytatjátok az utazásotokat a ’jelenlegi célállomásotok’ felé, a ’tisztítószerből’ egyre több fog befedni benneteket.
Blossom: Tehát ezt ’a helyet, ahol a tisztítószer megjelenik’ …egy új dimenziónak hívnátok?
Fény Föderációja: Ezt egy ’félúton lévő házikónak’ hívnánk. Mivel a Földetek…amint van…nem tudna a magasabb dimenzió teljességébe lépni anélkül, hogy valamennyi időt ezen ’tisztítószer’ borításában ne utazzon. Amint Ő folytatja az utazását…felszívja a ’tisztítószert’ és minden rajta lévő élet ugyanezt teszi. Nem tud mást tenni, csupán átalakulni…mivel ez a természete. A Földnek továbbra is folytatnia kell az utazást mélyebbre ezen a helyen…mivel a ’világotoknak’ nagyon sok rétege van.
EZ EGY UTAZÁS.
Az ÚJ VILÁGOTOK felé utaztok…Amint mentek, létrehozzátok azt a szeretet/-ben/-ként/által. Élvezzétek a kocsikázást, drágáink. A döntés szabadságát kapjátok. Ti választotok. Élvezzétek...vagy féljetek.
Mindenek között ez a legfontosabb döntés…TI DÖNTÖTÖK…TI VÁLASZTOTOK…első osztályon akartok utazni vagy…leláncolva egy vasúti kocsiban?
Blossom: Remek…amint ezek a szavak átjöttek…’leláncolva egy vasúti kocsiban’…egy kicsit megdöbbentem, mert egy képet kaptam ismét. Csupán azért, mert azokkal a táborokkal kapcsolt össze engem, melyeket a sötétek készítettek… És meg vagyok lepve, hogy őszinte legyek, amiért egy ilyen képet használtatok.
Fény Föderációja: A TE DÖNTÉSED.
Blossom: Hóha…Tartsd a hallgatót egy pillanatra…Ez egy kicsit kemény. Azt hittem, azt mondtátok, hogy a sötétség elveszett.
Fény Föderációja: Mondtuk…és úgy is értjük. Ismételjük…figyeld, hogy a szavakat hogyan értelmezik egyesek…attól függően, hogy minek vannak éppen tudatában. Azok számára, akik nincsenek ilyen dolgoknak tudatában…az ő elméjük nem ’utazott volna oda’. Figyelj megint a mondatra…
Fény Föderációja: Mindenek között ez a legfontosabb döntés…TI DÖNTÖTÖK…TI VÁLASZTOTOK…első osztályon akartok utazni vagy…leláncolva egy vasúti kocsiban?
Blossom: Oké…figyeltem ismét…Ha egy vasúti kocsiban lennénk leláncolva, biztosan nem mennénk arra a helyre, ahol a ’tisztítószer’ van?
Fény Föderációja: De, mennétek. Mivel mindentől függetlenül…a Földetek odamegy.
Ez el lett döntve.
Tehát, rajtatok áll, miként döntötök, hogy odajussatok.
TUDJÁTOK EZT!
LEGYÜNK NAGYON VILÁGOSAK EZZEL KAPCSOLATBAN!
A TI DÖNTÉSETEK…minél boldogabb…bizakodóbb…szeretőbb…megengedőbb… vidámabb…megértőbb beállítottságot választotok… annál bársonyosabb ’első osztályú jegyet’ kaptok.
ILYEN EGYSZERŰ. VALÓBAN.
Gondolkodjatok el ezen. Gondolkodjatok ezen MINDIG…és amikor a döntéseiteket hozzátok a magatok és az emberiség javításáért…egyre jobban és jobban megtapasztaljátok azt a lelket, akivé váltok… és minden fűszálra, amire ráléptek, egyre jobban és jobban ÉRZITEK, hogy ’Green green grass of home’ (-Tom Jones dalának címe; jelentése a dalból: jó megérinteni az otthon zöld-zöld füvét– a ford. megj.).
Blossom: Isten áldjon Tom Jones! Ez egy szép ’Bridge Over Troubled Waters’ volt (- Tom Jones egy másik dala; jelentése: Híd a háborgó vizek felett – a ford. megj.) Szeretet és köszönet!
Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

2012. szeptember 5., szerda

28.08.2012


2012. augusztus 28.




Fényoszlopok és gabonakörök

Blossom: Én vagyok! Ma rögtön belevágok… mivel számtalan dologról szeretnék kérdéseket felnetnni. Első kérdés:… ott vagytok?

Fény Szövetsége: Teljes bizonyossággal itt vagyunk… és örülünk, hogy elkezded a kérdéseid sorát.

Blossom: Köszönöm. Nos, tudtam, hogy eljön az idő, amikor ismét felidézhetem a Fény Oszlopait. Néhány nagy oszlopot lehetett látni (melyek nagyban hasonlítottak ahhoz, melyet az elmémben mutattatok nekem, mikor először beszéltünk róluk). Az egyik Japánban volt és hogy őszinte legyek… nem vagyok igazán biztos abban, hol volt a többi… de úgy gondoltam, talán beszélhetnétek ezekről. Ezek az oszlopok valóban azok, amikről ti beszéltetek?

Fény Szövetsége: Gondoltuk, hogy megkérdezel majd ilyen dolgokat és teljesen őszintén azt mondanánk, hogy ezek nem azok az oszlopok, amikről beszéltünk.

Blossom: Ó, ajjjj! Akkor mik?

Fény Szövetsége: Nemzetközi spektrumok (színképek), melyek egy elektromos áram által okozott jelenségnek köszönhetően jelennek meg. Ez alatt nem a ’ti’ elektromosságotokat értjük… úgy értjük… inkább a miénk.

Blossom: Úgy értitek, hogy ’természeti jelenségekkel’ ellentétes?

Fény Szövetsége: Ha azt mondanánk, hogy a kettő összekeveredése, akkor ezzel zavart
okozhatnánk.

Blossom: Tehát, ezek nem Fényoszlopok… van még valami, amit ezekkel csinálni akartok?

Fény Szövetsége: Az egybeesés gondolati mintáival folytatnánk, miszerint amikor az elektromos áram és a földi elektromosság összekapcsolódik, amikor ezek ’egybekelnek’, ilyen látványt okoznak.

Blossom: Próbáljuk meg ezt Swahili-ban, oké? Tehát van bármi valódi célja egy ilyen kivetülésnek?

Fény Szövetsége: Ó, hogyne! Az elektromos áram, amit ezek e fenti és lenti egységességben okoznak egy olyan sugárzó energiaformát ’robbantanak ki’, melyek kölcsönhatásban vannak a körülötte lévő területekre és annak néhány mérföldes körzetére.

Blossom: Az ’én szóhasználatomban’ ennek a célja az lenne, hogy…?

Fény Szövetsége: … hogy száműzze a helyi eshetőségeket és ezért megakadályozzon bizonyos eseményeket melyek, ha megtörténnének, a fajotok fellendítéséhez nem lennének megfelelőek.

Blossom: Legyen dicsőség és alleluja! Erre nem számítottam. Biztosak vagytok benne? Úgy értem… azon gondolkodtam, hogy ha ti nem beszéltetek volna Fényoszlopokról… akkor egyszerűen a fény vagy természet trükkje lenne az, ami ’ezt a dolgot csinálja’.

Fény Szövetsége: Nos, úgy tűnsz, mint aki elutasította a tényt - az Anyafölded ÉLET-ének tényét. Élet… mindaz, amit az élet közölni tud. Nélkülözhetetlen volt az erők egyesítése annak érdekélben, hogy egy ilyen ’látvány’-on keresztülmenjünk… még ahogy mondjuk… ennek az indoka inkább a vágy, mintsem ’egy szép oszlop’.

Blossom: Tehát… lehetek olyan bátor, hogy megkérdezzem, hogy… a ti jótettetek mit akadályozott meg?

Fény Szövetsége: Erősen azt tanácsoljuk, hogy ne legyél!

Blossom: Hoppá!...Csak megtettem!

Fény Szövetsége: Megismételjük… ez azért van, hogy ne tárjunk fel olyan dolgokat, melyek megismerése nem előnyös számotokra. Ezt inkább ilyennek gondoljuk. És az idő folyamán… mint azt ti is tudjátok… valóban meg fogjátok érteni ezt és újra egy ’aha’-pillanat fog békésen megtelepedni a lényetekben.

Blossom: Érthető! Belátom és elfogadom/elhiszem a válaszotokat. Az én értelmezésem szerint nagyon sok olyan dolog van, ami jelenleg nem érthető számomra. Köszönöm a válaszotokat… még akkor is, ha meglepett, hiszen úgy gondoltam, azt fogjátok mondani, hogy ’igen, valóban… ezek azok a Fényoszlopok, amikről beszéltünk’. Nos, menjünk a következő kérdésemre! Biztos vagyok benne, hogy tudtok arról, hogy egy úriember írt nekem és azt kérdezte, hogy a legutóbbi beszélgetésünk elején miért tettem említést a gabonakörökről, és amikor válaszoltam neki, kényszert éreztem amiatt (még mindig nyugtalan vagyok), mert azon találtam magam, hogy azt kérdezem, hátha szeretne Ő egy kérdést feltenni ezekről… hiszen ezen a területen ő egy szakértő. Úgy éreztem, mintha benne lenne a kezetek ebben. Nem felejtem el a mostanában keletkezett gabonakört, Hackpen Hill-ben (Egyesült Királyság) … és a 2009-be visszanyúló üzenteteteket. (*lásd az információt lent… Csupán minden dolog idő kérdése, talán.)
Itt a kérdés:

„Mi az a legmegfelelőbb és legfontosabb dolog, amit meg tudtok osztani a gabonakörök jelenségével kapcsolatban és hogyan függ ez össze az emberiség felemelkedésével?”

Fény Szövetsége: Szeretnénk azzal a megjegyzéssel kezdeni, azok közül, ami előttetek ’megjelenik’, nem minden származik ’földönkívüliektől’ – ahogyan néhányan ezt a megnevezést használják. Elválasztani a búzát a pelyvától egyszerű, még a szertartáskönyv szerint is.

Blossom: Ez szép!

Fény Szövetsége: Ez nektek lett prezentálva, de az eredeti körök szerkezetében díszként megjelenő kódok főként nem a ti szemeteknek valók. Valójában szeretnénk olyan messzire elmenni, hogy azt mondjuk, hogy sokat ezek közül olyanok fejtenek meg, akik nem a Földről származnak és ők könnyen és azonnal meg tudják érteni a nekik hagyott ’üzeneteket’.

Blossom: Tehát azt mondjátok, hogy valójában ezek nem is a földlakóknak készülnek?

Fény Szövetsége: Nem, nem ezt mondjuk. Valójában a csetepaté, amit ők kevernek… ezek közül sok csatlakozik egy kigondolt elméhez, hogy ’a téren kívül lásson’ és engedje meg azt, ami új kiegyenlítés lenne, hogy mind kívül, mind belül kedvező legyen.

Blossom: Mit is jelent ez pontosan?

Fény Szövetsége: Azt jelenti, hogy emberi formában vannak értelmesek, akik valójában kikalkulálhatják azt, ami titkosítva van annak érdekében, hogy néhány anomáliát ’megfejtsenek’. Még… ami azt illeti, az, hogy ezeket a felfedezéseket mennyire hallatják és teszik meg, az teljesen más dolog. Azt szeretnénk mondani nektek, hogy az ilyen aranymezőitekbe ’nyomott’ művek mögött vannak bizonyos célok. Olyan messzire megyünk, hogy azt is eláruljuk, hogy sok kormányzati ’munkafüzet’ folyamatosan azért játszik, hogy kitalálják a kódokat és a jelentéseket. Még… tudjuk pontosan, hogy mit csinálunk és nincs ’tervrajz’, mely elég egyértelműen nyilvánvaló lenne abban, hogy mit szeretnénk általuk közzétenni.

Blossom: Tehát, miért van szükség arra, hogy ’üzeneteket tegyetek a termőföldjeinkbe’ hogy azt más ’bolygólakók’ felfedezzék?

Fény Szövetsége: A kommunikációs rendszerünk megértése az emberi elme képességeit meghaladja. Mi… nem teszünk ilyen képeket a földetekre a saját szórakoztatásunkra és unalmunk elűzésére. Vannak ’látványosságok’ a ’látványosságokon’ belül és az az energia, melyet ezek tartalmaznak, önmagukban is nagy hatással vannak a lüktető felszínre.
Senki sem tudja pontosan meghatározni, hogy mi az, ami ilyen ’örömöt’ hordoz azok számára, akik ezeket a területeket meglátogatják. Egyszerűen azt mondanánk… ez a mi Szeretetünk, mely által / mellyel ezeket az embereket feltöltjük.


Blossom: Tehát… hogyan van ez összhangban… ha egyáltalán összhangban van … az emberiség felébredésével?

Fény Szövetsége: Sok aspektusa… tehtát a legkézzelfoghatóbb a valódi jelenség, önmaga. Akik úgy döntenek, hogy belenéznek ezekbe a prófétikus hasonlatokba (szóképekbe), azt fogják találni, hogy lehetetlen a ’legtöbbet’ kézzel készíteni. Ezért fel kell tenniük a kérdést: ’ki készítette ezeket’?
A válasz keresése közben egy ilyen kérdés felfedezése egy ébredésre való felhívás.


Blossom: Köszönöm, bár úgy tűnik, mintha mindez egy kicsit szétszórt lenne.

Fény Szövetsége: Azt tanácsoljuk, hogy tanácsadód, Fehér Felhő által adott metafora az, ami a legjobban illik ide és azt kérjük, hogy tedd mindehhez hozzá ezt (a metafórát) is, hiszen ez olyan dolgokat tartalmaz, melyek arra vonatkoznak, amiről mi beszélünk… főleg a kommunikáció szükségszerűségét illetően, hogy mások ’megértsék’. Ezeknek a gabonaköröknek sok megvilágosító oldala van számukra és sokkal hasznosabbak mindenkinek, akik figyelni akarnak ezekre.

Blossom: Oké. Sokan a Földön /földiek közül kíváncsiak arra, hogy mi lenne, ha a legtöbbünknek nem lenne ötlete arra vonatkozóan, hogy mit jelentenek.

Fény Szövetsége: Ó,… van egy óriási magyarázat számukra. Hozzá szeretnénk tenni, hogy amikor valaki a földről néz rájuk, akkor az ’egész’ kép nem látható…nos…’fölülről’ kell nézni és a dolgok sokkal tisztábbá válnak!!!

Blossom: Ez rejtélyes!

Fény Szövetsége: Nem. Nincs rejtély. Tökéletesen egyértelmű. Látod, Blossom… ezek az üzenetek, melyeket rajtad keresztül küldünk, sokaknak megfelelnek. Azokért ’dolgoznak’, akiknek szinte lángelméjük van, és kielégítik azokat is, akiknek gondolkodásuk több, mint primitív.

Blossom: Mint amilyen én vagyok!

Fény Szövetsége: Az a mód, melyet TE választasz arra, hogy értelmezz mindent, mely ide le van írva, azt mások egészen máshogy értelmezhetik. Erre vonatkozólag nincs semmilyen megítélés. Ez ennek a mintája. Nagyon hasonlít a gabonakörökhöz. Kódok vannak a kódokban, melyeket azok is el tudnak olvasni, akik szükségét érzik annak, hogy hozzájáruljanak a tervben való részükhöz. De azok, akiknek ’más terveik vannak’, e szavak által azt kapják, amire nekik van szükségük.

Blossom: Erről az egészről nekem halvány fogalmam sincs. Ami azt illeti értelmet ad annak, hogy miért vagytok ’ártatlanok’ abban, hogy ezeket a szavakat átadjátok - feltételezem. Valaki, aki nagyon közel volt ahhoz, hogy lángész legyen vagy ’ezen a szinten van’ minden egyes mondatot kielemezne, amint az átjön és megzavarja az áramlást. Igeeeen! Egy másik áttörés szerint ’miért én’!
Oké, hallottam a csengőt… Nem szó szerint. Ennyi mára. Köszönöm! Szeretet, Fény és milliárd csillagcsepp az Arany Fénysugárból!

Fény Szövetsége: Mindenkire ragyog. Szeretet és köszönet, szintén!

Blossom: A következő alkalomig.


Lejjebb található egy kivonat a ’The Spirit of White Cloud’ –ból (Fehér Felhő lelke – a ford.megj.), melyet kértem, hogy tegyétek hozzá.

Q. White Cloud, mostanában Ausztráliában; itt Queensland-ben tapasztaltunk egy olyan alakzatot, amit gabonakörnek nevezünk. Csupán azt szeretném megkérdezni, hogy ennek milyen hatása van a földünkre, és hogy ez valóban egy eredeti gabonakör-alakzat volt-e?

Fehér Felhő: Igen, az volt. Ez nagyon összetett téma még elkezdeni is, barátaim, mivel a legtöbbet mikrokozmosszal kell létrehozni, amely a ti világotok rezgésén túl van. Blossomnak mutatok egy képet, egy nagyon nagy, lópatkó alakú mágnesről. Ahogy tudjátok, ez tűket és bizonyos fémeket vonz magához. Képzeljetek el egy roppant méretű mágnest és azt, hogy sok elszórt területen óriási halom tű van lerakva körülötte. A kérdés az, hogy a mágnes hogyan viselkedik, és milyen mintát csinál annak érdekében, hogy a tűket minden irányból maga felé vonzza. Tudjátok, hogy amikor valaki nézi például a képernyőtökön vagy egy képeskönyvben a földet, és a különböző alakzatokat, melyen a fű vagy a mezők megdőltek, azt kell igazából mondanom, hogy a föld-bolygótokon lehetetlen bárkinek is ezt utánoznia. Nagyon egyszerűen fel lehet fedni a különbséget a kettő között. Ahogy néhány ember kikövetkezteti, ezek az alakzatok nem egy, a világotokon kívüli hajó leszállóhelyei. Ha látnátok valamennyit ezek közül az alakzatok közül, elég különleges hajónak kellene lennie!? Egy mágneses erő az, ami ezeket az alakzatokat létrehozza. Egy olyan mágneses erő az, mely rezgése nem mindig a Föld-bolygótok rezgésével egyezik meg. Van egy bizonyos vonzáserő, mely egy külső erőnek megengedi, hogy keveredjen azzal az erővel, amely a Földön van azért, hogy ez az alakzat megjelenjen. Ezek bizonyos időpontokban keletkeznek. Ha ezek a feltételek nem lennének a Földön megfelelők, akkor nem jelennének meg. Mondhatnám azt is, hogy ez történt. A szimbólumok közül, melyek lejöttek hozzátok, sokat félbe kellett hagyni, mert az, amiről azt gondolták, hogy lent történik, nem volt megfelelő. Számotokra, ’földlakók’ számára valamilyen jelenség csodája. Sokak számára, akiket érdekel és tanulmányozzák ezt a különleges témát, azok megpróbálják esetlegesen megfejteni, hogy ezek a különleges mintázatok mit jelenthetnek. Nem nekik kell megfejteni ezeket. Ezek a szimbólumok nem azért vannak ott, hogy megfejtsétek. Azért vannak ott, hogy mások lássák. Nem azt jelenti, hogy másoknak meg kell fejteni őket, a Tudatukon belül. Ez egy térkép része – ha úgy tetszik. Ha lenne egy fiúkból álló cserkészcsapat és ők mind különböző táborokban lennének, és minden csoport kapna egy bizonyos feladatot, amit el kell végeznie, és ami magában foglal egy utazást vagy valami hasonlót, előfordulhatna, hogy egy csoport egy bizonyos alakzaton keresztül jönne, mely illik az ő adott feladatukhoz és megkapja belőle azt az információt, melyre a csoportnak szüksége van. Lehetne az is, hogy egy másik kis „pasasokból” álló csoport továbbsétálna és tudnák azt, hogy ha belemennének ugyanabba az alakzatba… úgy érzékeltetem, mintha elektromos sokkot kapnának, mert az a bizonyos alakzat nem volt megfelelő az ő csoportjuknak. Addig kellene folytatniuk az útjukat, amíg nem találnak számukra megfelelő alakzatot. Azt mondom Blossomnak, hogy ezek az alakzatok tele vannak információval azon csoport számára, mely tervezve van arra, hogy felvegye azt az információt és képes arra, hogy megvizsgálja azt az alakzatot, hogy a szükséges tudást megszerezze belőle. Ez az egész a terv része, ha úgy tetszik, ami arra vonatkozik, hogy minden csoportnak hol kell elhelyezkednie, amikor a fordulópont eljön. Bár ez egy egyesülés, nem kellene azon a napon lennie, amikor a Földön vagyunk és a következő nap mindannyian összekeveredünk mindegyik dimenziókban ezek közül, melyek egyszerűen mindent kitörölnének a játékból. Ez egy fokozatos folyamat. E csoportok számára ezek szükségszerűek. Szükséges, hogy azok az energiák megjelenjenek bizonyos helyeken szerte a világotokban azért, hogy amikor az új világ egyensúlyba kerül, a Földet ne rázza ki a tengelyéből, az atmoszféra rezgésében lévő változások intenzitása miatt. Rendben van ez most?

* gabonakör infó / legutóbbi gabonakör
http://www.cropcircleconnector.com/2012/hackpenhill3/hackpenhill2012c.html


A Fény Szövetsége 2009. július 2.

http://www.blossomgoodchild.com/index.html?page=BG53july2.html (a teljes csatornázás 2009)

Amikor minden a helyén van a kiegyensúlyozás érdekében azért, hogy megtegye, amit meg kell tenni, meglátjátok majd, hogy sok, sok különböző választékosságnak sokkal, sokkal, sokkal több jelensége van, melyek meglesznek majd. Sokuk olyan, melytől összezavarodtok és, amikor minden a helyén lesz, mint egy kulcs a zárban, a kinyitás úgy fedi majd fel azt, hogy minden egyszerű elhelyezkedés megfelelően van összehangolva, és amikor a céluk feltárul… mintha eldobnánk egy kalapot, úgy fog minden a helyére kerülni. Kérem, drágáim, hogy tudjatok erről… Nem szeretnénk titokzatosak vagy rejtélyesek lenni. Még vannak bizonyos részletek, melyek egyszerűen nem esnek egybe azzal, melyek nekünk a helyén vannak. Vannak olyan tervek, melyek még nem készek arra, hogy számotokra felfedjük, mivel az időzítés nem megfelelő és bizonyos dolgok felfedése jelenleg nem válna a bolygótok felemelésének teljes hasznára. Sok minden a helyén van nálunk, és amikor meg lehet nektek mutatni, elfogadjátok majd azt az indoklást, hogy most jelenleg nem vagytok még erre képesek, olyan rendszabályok miatt, melyeket számításba kell venni azzal kapcsolatban, hogy mit fedünk fel és mit nem. Mindannyian nagyon türelmesek voltatok ennek az új útnak a kibontakozásával kapcsolatban. Nagyon hálásak vagyunk. A dologhoz való állhatatosságotok szilárdan önmagatok igazságában marad. Ez mindent fényessé tesz amint előre és a SZABADSÁG felé halad.

Blossom: Csak becsuktam a szemem, hogy ÉREZZEM, hogy ez volt-e mára és egészen tisztán egy ’Y’-t láttam egy körben… miért?

A Fény Szövetsége: ’Y’-t fogsz látni.



Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

Website: Blossom Goodchild
Translator: Clarissa