Folowers

2012. augusztus 18., szombat

5.8.12


 2012. augusztus 5.


Érezz a szíveddel


Blossom: Sziasztok… Bármit is tartanátok mostanság megfelelő témának… elfogadom… és át is adnám a szót!
Fény Föderációja: Mily’ kellemes és készséges, hogy hagyod a dolgokat Isteni módon megnyilvánulni. Hogy sok ember szükségletét szem előtt tartsuk… nyomatékosítanunk kell, hogy kövessétek szívetek szavát. Gyakran beszéltünk róla, hogy „hallgassatok” a szívetekre, erre ti azt válaszoltátok, nem vagytok képesek bármit is hallani. Az emberi lény egyik legüdvözítőbb tulajdonsága az ÉRZÉSEK korlátlan érzékelése. Nincs olyan lélek a bolygón, akinek ez ne lenne sajátja. Még ha valaki azt is állítja, hogy kiüresedett vagy érzéketlenné vált minden érzelemmel kapcsolatban… csak álltatja magát… mert lehetetlen semmit sem ÉREZNI.
Tehát átfogalmazzuk üzenetünket és azt mondjuk, ÉREZZETEK a szívetekkel. ÉRZÉSEITEK vezetnek benneteket. Ezt tudjátok. A fejben folytatott monológok nem mindig egyeznek az ÉRZÉSEITEKKEL és itt kezdődik az összezavarodás és az ember már nem tudja, hogy az IGAZSÁGOT hallja-e, olvassa-e vagy befogadja-e vagy sem.
Képzeljetek el egy konyhai lisztszitát. A csomagolt liszten LEHET azt tüntették fel finomliszt… de ha átszitáljátok, előbukkanhat több magvacska vagy csomó is, aminek szintén sikerült a finomliszt csomagolásába bejutnia. Ha finoman megrázzátok a szitát… könnyen láthatóvá válik az igazság, mert az igazság könnyedén képes áthatolni a szita hálóján. De ha csomósodás van, amit az ember erővel PRÓBÁL szétnyomni, mert az ember ki akarja próbálni átfér-e… akkor azt kell mondjuk, ez NEM AZ IGAZSÁG.
Tehát itt tartunk kedves Barátaink,… AZ ÚJ IDŐSZAK egyre közelít. Sok életet eltöltöttetek azzal, hogy az IGAZSÁGRA ráleljetek, ez nemsokára bekövetkezik.
Blossom: Igen… hallom… NEMSOKÁRA … és végül tényleg… azt KELL mondjátok NEMSOKÁRA… még a mi értelmezésünk szerint is (ami az időt illeti), mert az év vége egyre közelít.
Fény Föderációja: Helyes. Szeretnénk nektek egy kérdést feltenni. Ami számotokra VALÓSÁGNAK tűnik… az ezzel egybecseng?
Blossom: Hahó, barátaim… rossz embertől kérdezitek! Hogy micsoda?
Fény Föderációja: Olvasd el a kérdést még egyszer és gondolj a válaszra, amit ÉRZEL.
Blossom: Ez aztán a fogós kérdés… A válasz, amit érzek, hogy miért kellet nekem ilyen nehéz kérdést feltennetek?
Fény Föderációja: Mert tudjuk, hogy képes vagy megválaszolni.
Blossom: Rendben… tehát én azt mondanám, hogy ez attól függ, milyen ÉRZÉSEM van, a számomra megnyilatkozó dolgokkal kapcsolatban.
Fény Föderációja: Helyes válasz. Gyakorta beszélünk az ÉRZELMEKRŐL. Ezt továbbra is folytatjuk, mert nagy a jelentősége.
HALLGASSATOK ARRA, AMIT ÉREZTEK.
ÉREZZÉTEK ÁT, AMIT ÉRZÉKELTEK.
Azért beszélünk ma ilyen nyomatékosan, mert TUDJUK, ezek a dolgok előfordulhatnak, sokak számára igaznak tűnhetnek és ezek a jelenségek rendkívül meggyőző erejűek lehetnek. Ezért kérünk benneteket, vigyázzatok az ilyen eseményekkel.
Blossom: Tehát… akkor azért rákérdeznék… milyen típusú „jelenségről” is beszéltek? Hallani lehet megtévesztésekről, becsapás céljából kivitelezett műveletekről (False Flag) stb. … erre utaltok?
Fény Föderációja: Ezt nem mondhatjuk meg, mert közlése nem a célt szolgálja.
Blossom: Akkor, minden tisztelettel, de miért említettétek meg egyáltalán?
Fény Föderációja: Mert ennyit közölhettünk veletek. Ha még többet mondanánk, az bizonyos történésekbe való beavatkozásnak számítana, és ez távol áll tőlünk. Ez nem a mi utunk. Gondoljátok meg, itt nem „játékszerekkel” vagy gyerekekkel van dolgunk. Számunkra a biztonságotok a leges legfontosabb és be is tartjuk a biztonsági szabályokat, és csak olyan dolgokról beszélünk, amiről az az ÉRZÉSÜNK, biztonságos, és ha ezt nem érezzük, úgy felhagyunk vele. 
Blossom: Rendben. Köszönet érte. Elfogadom és tiszteletben tartom… Hmmm hmmm… lalala… és milyen az időjárás mostanában arrafelé?
Fény Föderációja: Drága Blossom és minden Olvasónk…
FOGLALJÁTOK EL ISMÉT TELJES MÉRTÉKBEN HELYETEKET,
ANNAK TUDATÁBAN, hogy kik is vagytok valójában. Nincs és nem lesz soha semmi, ami nem a JAVATOKAT akarná.
Itt vagytok MOST minden idők legfontosabb és legjelentőségteljesebb időszakában. Összegyűjtöttétek erőiteket és lendületet merítettetek. Sokan úgy ÉRZIK elveszítették a reményt. De ez nem így van, ez tévedés.
Gondoljatok amennyire gyakran csak lehetséges, hogy belélegzitek MAGÁT AZ ÉLETET. Így összekapcsoljátok magatokat a lélegzetvételen keresztül az EGYSÉGGEL és SEMMI sem választhat el az egységtől. SEMMI.
A FÉNY HARCOSAI VAGYTOK.
ÉREZZÉTEK, AMINT EZEK A SZAVAK BENSŐTÖKÖN ÁTHULLÁMZANAK.
TUDJÁTOK, IGAZ SZAVAK EZEK ÉS ÉREZZÉTEK, AHOGY BLÉLEGZITEK EZT AZ IGAZSÁGOT. 
NINCS MITŐL TARTANI.
Ha láthatnátok a fényeteket és az erőtöket, mint mi, könnyűnek találnátok kérésünknek eleget tenni.
LAZÍTSATOK ÉS ÉLVEZZÉTEK AZ UTAZÁST.
LEGYETEK ÖRÖMTELIEK.
LEGYETEK BOLDOGSÁGTÓL SUGÁRZÓAK.
LEGYETEK SZERETETTELJESEK.
Képzeljétek el, hogy bolygótokat egy másik szemszögből szemlélhetitek és repüljetek át fölötte. A fény minden lelke egy SZIVÁRVÁNYSZÍNBEN ÉGŐ FÁKLYA. Képzeljétek ezt el.
A szépség micsoda pompás képe ez, nem lelkesítene ez titeket is és nem nyugtatna meg, tudva, hogy a sötétség már alig látható, mert MINDENÜTT ÉGENK A SZIVÁRVÁNYSZÍNŰ FÁKLYÁK. A sötétség majdnem eltűnt. Ez az IGAZSÁG. 
Folytassátok és képzeljétek magatok elé ezt a képet, mert ettől még fényesebben ragyog az IGAZSÁG.
ÉREZZÜK, hogy valami kínoz Blossom.
Blossom: Hmm … Így igaz, jól ÉRZITEK! Az imént „jelenségekről” beszéltetek, ill. hogy ne hagyjuk magunkat becsapni… még ha azt is mondjátok, ne aggódjunk ezek miatt és BÍZNUNK kell a megérzéseinkben, és döntsük el az IGAZSÁGOT szolgálja vagy sem…
Fény Föderációja: Ezért tisztelettel azt mondanánk… ÉREZZÉTEK ÁT, AMIT ÉRZÉKELTEK, MINDENNEL kapcsolatban.
Elmétek és gondolataitok ámokfutóvá válhatnak… hajlamos lehet az ember, hogy elragadtassa magát. Legyetek felvértezve, arra az esetre, ha HAMIS dolgokkal szembesülnétek, legyen az szóban vagy írásban… döntsetek egyértelműen a fölött, mi az, ami a SZERETETBŐL jön és mi az, ami nem.
Ez az oka, hogy kérünk benneteket, ügyeljetek az ÉRZELMEITEKRE. KÖZTUDOTT és egyre jobban elterjed, hogy az útmutatást adó üzenetek IGAZSÁGOKAT és HAMIS dolgokat is tartalmaznak, hogy „becserkésszenek” benneteket. Kétségbeesett próbálkozások vannak, hogy a lakosságot a káoszba taszítsák és akik erről TUDNAK, azok ne hagyják magukat eltántorítani IGAZSÁGÉRZETÜKTŐL.  
Másképp fogalmazunk. Ha folyamatosan  SZÍVETEK KÖZÉPPONTJÁBAN és az öröm/boldogság érzésében tartózkodtok, akkor minden, amivel összetalálkoztok és veletek nem azonos frekvencián rezeg, rögtön feltűnik nektek. 
A szív középpontjában való tartózkodás, az nem csak a boldogság kiteljesedése és a lélekkel való összehangolódás,... hanem a saját „IGAZSÁG-DETEKTOROTOK” (hazugságvizsgáló készülék).
Ha az embert kétségek gyötrik és fél… nem képes leolvasni, mit mutat az igazság-detektor… mert lemerülő elemekkel működve, nem képes elvégezni, amiért létrehozták, tehát a hazugságot sem képes felismerni.
De abban a pillanatban, amikor egy MAGAS rezgéshez egy alacsonyabb rezgés közelít… mássága fel fog tűnni! 'Aha' mondhatjátok. … Hiszen olyan könnyű MEGÉREZNI a rezgések közti különbségeket, ha az ember folyamatosan a SZERETETTEL harmóniában létezik.
Hasonló, mint mikor egy szívderítő zenedarabot hallgatunk, és ha az egyik zenész hamis hangot játszik, az kihallhatóvá válik. Ez nem feltétlenül egy hamis hang, hanem az eltérő hangfekvés is lehet. Ilyenkor feltesszük a kérdést, az a belső „ÉRZÉS”, a tökéletes hangszínbe nem illő hang „beszökött”-e a darabba vagy sem.
BIZZATOK TELJESÉGGEL A BELSŐ HANGOTOKBAN.
Blossom: Értem mire gondoltok… de az intuícióban BÍZNI nem mindig egyszerű.
Fény Föderációja: De igen, az.
Blossom: Talán igen, ha a LÉTEZÉSETEK SZINTJÉVEL tökéletes harmóniában vagytok… de azt gondolom, előfordulhat, hogy teljesen téves a megérzésem és egy helyzetet vagy személyt rosszul mérek fel.
Fény Föderációja: Biztos vagy benne?
Blossom: Igen. Gyakran szeretettel közelítettem egy helyzethez vagy egy személyhez és később kiderült, rossz úton jártam és mindent rosszul ítéltem meg.   
Fény Föderációja: Mégis azt mondanánk, hogy nem ítélted meg rosszul a helyzeteket, mert első sorban a szeretet volt a mozgatórugód: Mindenki abszolút igazsága. Mégis előfordulhat, hogy egyesek úgy döntenek, álcázzák magukat és másnak mutatkoznak, függetlenül attól, hogy mit tanulnak/tanulhattak volna a viselkedésükből.
Blossom: Igen, értem. Jóságos ég! Ez aztán tud komplikálódni… Talán inkább hangyának kellett volna inkarnálódnom.
Fény Föderációja: A hangyáknak is van jó meg rossz napjuk!
Szeretnénk még tudatosabbá tenni bennetek: hogyha a SAJÁT VALÓSÁGOTOKBAN maradtok… akkor minden más valamilyen formában figyelmeztető jelet fog felétek küldeni.  
Ha mindannyian ebből a sűrűségből tovább léptek, egy helyre, ahol mindettől mentes, akkor emlékezni fogtok a FÉNY ÉS IGAZSÁG teljességében, milyen nehézségek tartottak vissza benneteket, miket kellett kiállnotok és mosolyogni fogtok TUDATLANSÁGOTOKON és a zavarodottságon, ill. megértitek majd – legnagyobb örömünkre – miért nem volt módunkban másképp beszélni veletek… másképp, mint ahogy most tesszük.
Szükségszerű bizonyos információk visszatartása. Ha nem tartanánk magunkat ehhez a megállapodáshoz, az MINDENBEN kárt okozna, ami megtörténik. Tehát fenntartjuk a mi IGAZSÁGUNK határvonalait és csak a legmagasabb formában kívánjuk szolgálni mindenek hasznát… És komolyan MINDEN érintettet figyelembe veszünk. 
Blossom: Igen. … ÉRZEM is … Most be is fejeződik a mai prédikációval felérő beszélgetésünk. Meg hát vasárnap is van!
Fény Föderációja: Sok szeretettel köszönjük neked, hogy támogatásunkat ebben a formában felajánlhattuk.
Lelkeink fénye egyre jobban közelit egymáshoz, és végül EGY FÉNNYÉ válunk újra.
Blossom: Kedves Barátaim, nektek is köszönet mindannyiunk nevében.

 


Website: Blossom Goodchild
Translator: Scarlett


2012. augusztus 9., csütörtök

29.07.12


 29.07.2012




Csöndes káosz
 2012. július 29.

Blossom: Jó reggelt. Tehát itt vagyok, az ÚJ számítógépen minden beállítva, de a technikai nehézségek miatt, eddig még nem tudtam veletek felvenni a kapcsolatot. De most készen állok... Itt vagytok?
Fény Föderációja: Mi folyamatosan veled vagyunk és mindenkivel, aki meghív minket. Követtük a mindennapjaidat és észrevettük a nehézségeket, ami az energia-visszaesésre vezethető vissza, aminek a következménye, hogy elveszítetted velünk a kapcsolatot… és örülünk, hogy ismét folytathatjuk a párbeszédet.
Blossom: Egyszerűen muszáj megkérdeznem. … Nem tudok beletörődni… Utoljára, amikor új számítógépet kellett vásárolnom. Az 2008. október 14-e előtt volt néhány nappal… most pedig nagyon „lebetegedett” a gépem, amikor el akartam küldeni a vizualizációt az Olimpiai Játékokra… világos, hogy én csak egy „kis hal” vagyok… de csak véletlen egybeesés lenne? 
Fény Föderációja: Azt javasolnánk, hogy az ilyen dolgokat azokra bízd, akik nem hagyják a technológiai váltás folytatásának szétrombolását és te pedig egyszerűen ne azon a területen haladj tovább, amihez amúgy sem tudsz hozzájárulni. Eltökélt vagy utad folytatásában, ehhez gratulálunk neked és azoknak, akik továbbra is így tesznek. Az élet az ilyen időkben, amiket ti megéltek… minden bizonnyal lelkesedést és kiábrándulást is hoz magával… azoknak a próbálkozásai miatt, akik ÉRZIK, hogy terveiket keresztezték és így hatalmukat megnyirbálták. Ez része az oknak, ami miatt arra kérünk benneteket, maradjatok a fényetekben, méghozzá mindenkor.
Blossom: Értem, azt mondjátok MINDENKOR. Az az ÉRZÉSEM, arra a reggelre céloztok, amikor teljesen elveszettnek és csalódottnak éreztem magam a kialakult helyzet miatt. Azt kell mondjam, körülbelül 10 éve annak, amikor utoljára  éltem át ilyet!
Fény Föderációja: És azt is mondanád, hogy az ilyen magatartást a felgyülemlett dolgok váltották ki belőled?
Blossom: Valahogy ki kellett jönnie! Bár nem voltam rá büszke.
Fény Föderációja: Akkor ismételjük át… az eljövendő időkben, amikor sok minden gyorsabb és jelentősebb sebességgel változik meg számotokra… szükséges az intellektusotokat megfelelően használni. Sok zavar és ellentét bukkan majd fel, amikor az embernek az lesz az ÉRZÉSE, azt sem tudja „fiú-e vagy lány”. Olyan idők jönnek, amikor teljesen mindegy mennyire tudatosan ragaszkodtok az IGAZSÁGOTOKHOZ… mégis sok dolgot kétségbe vontok majd.
TUDJÁTOK… nem azért vagyunk itt, hogy tetőzzük az aggodalmatokat… De nem tartanánk helyesnek, ha nem készítenénk föl benneteket. Ezért igyekszünk tudatosítani bennetek, mennyire fontos a rendszeres meditáció és azt mondanánk nagyon sürgős is lenne. Ha a magasabb erőtökkel és a SZERETETTEL léptek kapcsolatba, képesek lesztek, a Földön élő éneteket a FÉNYRE felkészíteni, amit sugároznia KELL magából.
Ma… ezrek küldték a FÉNY EGYSÉGÉT az Olimpiai Arénába. Mekkora öröm ragyogott ki az éterbe. Bár tudnátok, milyen értékes ez az egységes fellépés az eljövendő történések szempontjából és milyen nyugtató erővel BÍRT… mindenki megérdemelne egy olimpiai érmet ezért.
Blossom: Személyesen minden alkalommal úgy érzem, amikor elképzelem, hogy együtt irányítjuk oda a fényt stb.,… érzelmileg lehengerel. Olyan érzésem van, hogy hatalmas ereje van.
Fény Föderációja: Öröm milliós nagyságrendben… teljes öröm. Olyan volt, mintha szárnyra kelt volna a bolygótok! Térjetek gyakran vissza ehhez a pillanathoz. Gyűjtsétek össze az érzelmeket és a látványos hangulat képeit. Sokan nem voltak tudatában a „spirituális szint” FÉNY-rezgéshullámainak,… de ennek nincs jelentősége.
Folytatnánk a BOLDOGSÁG/ÖRÖM ÁLLAPOTÁVAL, amire összpontosítani kellene.
EGYEDÜL EZ A VÁLASZ.
EGYEDÜL EZ A KULCS.
Nem szükséges mindenféleképpen tudni az asztrológiai hatásokról vagy történelmi eseményekről, vagy mást tenni, mint a boldogságra/örömre koncentrálni. Ez a módja a fényetek sugárzásának. Ezt ti is mind TUDJÁTOK… de olyan ÉRZÉSÜNK van, néha emlékeztetnünk kell erre benneteket.
Blossom: Igen… ennek tudatában vagyunk. Valóban nem szükségszerű mindenki számára az útmutatás, elég, ha egy „felvilágosított” hozzáállással néz szembe a dolgokkal. Ez az emberi lét része manapság, remélhetőleg az új időkben már nem lesz az. Még ha tisztában is vagyunk vele, fontos volna az öröm állapotában maradni, nehéz a kivitelezése. Néha az az érzésem, hogy egy külső befolyás hatása ellehetetleníteni az én hatásomat, annak ellenére, hogy időközben már tudni kéne ezt kezelni.
Fény Föderációja: Nincs más mondandónk, azon kívül, hogy most itt befejezzük...
Blossom: Oh… rendben! (A kapcsolat megszűnt). Később újra megpróbálom felvenni a kapcsolatot.
Később:
Nos, ez most a semmiből bukkant elő! Nem éreztem, hogy így lesz. Itt vagytok, hogy folytathassuk és meg szabad kérdeznem, mi az oka ennek az előbb gyorsra sikerült búcsúnak?
Fény Föderációja: Ezen a ponton szükségessé vált a befejezés. Tudatában kell lennetek a mostani rezgéshullámoknak, ami a feloszlás szerepét veszi át, nem beszélve a mindez melletti, meglehetősen sötétséget árasztó helyzetekről, amik mostanában történnek.  
Blossom: Rólam beszéltek… vagy az olimpiai játékokról?
Fény Föderációja: Valóban az olimpiai játékokról beszélünk, és mindenki bölcsen tenné, ha a saját fényében tartózkodna, és ha folytatná a fény világos és erős sugárzását a sportesemények ideje alatt.
Legyetek vele tisztában, hogy a zökkenőmentesség látszata, a színfalak mögött messze eltér az IGAZSÁGTÓL. Kialakult egy csöndes káosz és csodával határos, hogy nem lett belőle mindenki számára látható zavar.
Blossom: Elmagyaráznátok ezt tüzetesebben?
Fény Föderációja: Csak annyit szeretnénk tudatni veletek, hogy akik kiterjesztették fényüket a Játékokra, ezt pedig sokan megtették közületek… megváltoztatták a történelmet.
Blossom: Meglehetősen erős szavak… Nem vártam volna, hogy ezt mondjátok. Ezt most tényleg komolyan így gondoljátok?
Fény Föderációja: Valóban rossz dolgok voltak készülőben, amik nem a „nyertes oldalt” szolgálták volna, ha megvalósultak volna.  Érzékeljük, hogy többet szeretnél ezzel kapcsolatban megtudni, de biztonsági okokból nem szeretnénk többet ebben a témában nyilatkozni. Elfelejted, kivel beszélgetsz Blossom.
Blossom: Nos, nem igazán, de ÉRZEM, hogy az ÉN érdekemben jobb ez így.
Fény Föderációja: Ez így helyes és kérünk benneteket, hogy vegyétek figyelembe a tényt, hogy annak ellenére, hogy sokan képviselitek a fényt és minden tőletek telhetőt megtesztek, hogy a megfelelő módon jutassátok érvényre… van az éremnek másik oldala is, még ha nem is szeretnénk erre koncentrálni… mégis kétség kívül létezik.
De még egyszer megismételjük…
LEGYETEK LEGJOBB FORMÁTOKBAN.
Ajándékozzatok meg MINDENKIT a szeretetetekkel. Szívetek legmélyéről. Ajándékozzatok szeretetet, azoknak, akiknek a rombolás a szándékuk. Csak ez az út vezet az Új Világotokba.
Blossom: Azt kell mondjam … hogy ma nagyon szorongató érzés fogott el…. És nem tudtam levakarni magamról a félelem érzését. Ezzel csak én vagyok így? Ez csak az én személyes számítógéppel kapcsolatos gondjaim… vagy ez globális szintről kiinduló helyzet?
Fény Föderációja: Kétségkívül azt mondanánk, hogy méreteiben egy nagyobb dologgal állunk szemben. A lehetséges negatív kihatásokat, erősen megfékezte az olimpiai nagy örömhullám. Ezért azt mondanánk, amit most sokan átélnek, még azután is hogy hatalmas fénytömeget küldtetek ki… érezteti preventív hatását, ami nélkül különben katasztrofális kimenetel következett volna.
Blossom: Ez lehetett az oka, hogy „Őfelsége” (ford. megj. Blossom II. Erzsébet angol királynőre utal) annyira, de annyira érdektelennek tűnt?...Vagy talán csak azon mélázott elszaladjon-e manikűröshöz vagy sem?
Fény Föderációja: Most is azt tartanánk helyesnek, ha ezt a kérdést nem feszegetnénk tovább. Inkább evezzünk üdvösebb vizekre és örüljünk, hogy minden rendben van és ez így is marad a „földi szolgálat” támogatásával és BIZALMÁVAL és hitével, akik csodálatra méltóan teszik a dolgukat. 
Lehetne egy javaslatunk?
Blossom: Igen, parancsoljatok.
Fény Föderációja: Ahhoz, hogy a test sejtjei az emelkedő tudattal együtt rezegjenek… a mindennapos meditáció közben érdemes az emberi testet aranyszínűnek elképzelni.   Hogy a fény - ami természetszerűleg folyékony jelleghez hasonló - folytonos hatását kifejthesse és a ti lényegeteket áthathassa. Amikor találtok rá alkalmat, vizualizáljátok belső éneteket… minden szinten…, mint ARANY FÉNYT. Ez sokat segít a testetek átalakulásával járó tüneteknél. 
Blossom: Ismételten egy velős kijelentés. Bárcsak emlékeznénk, miért is jöttünk! Tulajdonképpen ezt úgy kéne megfogalmaznom, tudjuk az indokot, hogy az új világra való átállást elősegítsük… de bárcsak emlékeznénk, hogyan is döntöttünk, melyik a megvalósításhoz vezető legmegfelelőbb út számunkra, ha itt az idő.
Fény Föderációja: De minden, amire emlékeznetek kell, hogy itt az idő…és pontosan azt teszitek, amiért ide érkeztetek. Csak úgy tűnik, nem ismeritek fel az okot. Túl sokan várjátok, hogy majd minden megtörténik. 
MINDEN MOST TÖRTÉNIK ...MOST.
MOST VALÓSUL MEG.
ELKEZDŐDÖTT.
TI RÉSZT VÁLLALTATOK BENNE!
Csak annyit kell tennetek, hogy a tőletek telhető legjobbat hozzátok ki magatokból, hogy a fényetekben és szívetek középpontjában maradjatok. TUDJÁTOK, ezért jöttetek ide. Tudtátok nem lesz könnyű, ha eljön az idő. De azt is tudtátok, hogy erősek lesztek és megcsináljátok.
TERMÉSZETESEN ÍGY IS LESZ!
Blossom: Nos, most komolyan… ezzel azt akarjátok mondani, hogy ez… úgymond maga a „felemelkedés”?
Fény Föderációja: Azt állítjuk, hogy lépésről-lépésre mindent beteljesítetek, amiért ide érkeztetek. Egyszerűen döntésképtelenek vagytok, nem ismeritek fel, mi lenne a hasznos számotokra… Mert ha felismernétek, akkor az erőtök ezerszeresére növekedne. 
Ez olyan, mint amikor egy könyvet újra olvasunk… és amikor elérkeztek egy bizonyos fejezethez, amikor izgalmassá válik a helyzet, és ti emlékeztek, áh igen, emlékszem erre a részre. És felfokozódik az izgalom a következő fejezet körüli elvárások miatt… aztán minden visszakerül a régi kerékvágásba.
Blossom: Az a helyzet, ha veletek beszélek, ha rátok hangolódom… egyfajta lelkesedés lesz úrrá rajtam és ÉRZEM, kik is vagytok valójában, olyan mintha kölcsönöznétek nekem ezt az érzést. Nem tudom jobban elmagyarázni. De, ha az ember egy egyszerű hétköznapot végigcsinál, úgy tűnik néha… mintha mindez valójában csak mese lenne, ami később itt olvasható lesz… mint egy fantasztikus történet. De a szívem azért tudja, ez nem így van… de a ráció (értelem) gyakran harcol a szívemmel. 
Fény Föderációja: És itt gratulálunk neked, hogy ezt így itt bevallod. De ez nem nagy jelentőségű dolog?
„Az értelem harcol a szívvel!” Kedves Barátok, nem erre kérünk benneteket folyamatosan, hogy a szívetekre hallgassatok? Az értelmetek dönthet úgy, hogy megváltozik… a szívetek nem tesz ilyet.
Blossom: Nem igazán értek egyet. Például… az ember szívét elfogja egy bizonyos ÉRZELEM egy emberrel kapcsolatban, és ha változnak a körülmények, a szív érzelmei is változnak.
Fény Föderációja: Ragaszkodunk az állításunkhoz és megismételjük, hogy a szív sohasem változik. A körülmények megváltoztathatják a gondolkodásmódotokat arról, hogy, úgy érezhetitek a szívetek is megváltozott, de az IGAZSÁG az, hogy erre nem képes… mert a szív színtiszta szeretet… és ezt lehetetlen megváltoztatni.
Blossom: Elnézést… még nem teljesen tiszta a dolog. Mondjuk, valaki fülig szerelmes lesz… az idő múlásával elhalványul ez a szerelem, egy pontig, amikor a szerelmesek úgy ÉRZIK elveszett az érzés. Minden bizonnyal ti is azt mondanátok, hogy a szív ÉRZÉSEI megváltoztak vagy tévednék?
Fény Föderációja: Mi mégis kitartunk álláspontunk mellett… a szív nem tud megváltozni. Mert az intuitív mély érzések és érzelmek mindig helyesek és mindig vezetni fognak benneteket. Érezheti úgy az ember, kialudt a szerelem lángja, ha „józan ésszel” szemléljük a helyzetet. De az is igaz, ha egy másik „tapasztalás” során újra összetalálkoznátok, újra felismernétek azt a korábbi élettervben szereplő szerelmet, méghozzá teljes szépségében. Nagyon hálásak lennétek egymásnak, hogy úgymond a megegyezés rátok eső részét betartottátok és hálásak lesztek a közben megtanult leckéért is.
Blossom: Biztos vagyok benne, fel tudnék még hozni pár ellenérvet, ha egy kicsit átgondolnám,… de úgy sejtem a válaszotok minden esetben ugyanaz maradna.
Fény Föderációja: Mi csak segíteni próbálunk. Nem akarunk okoskodni.
Blossom: Oh …de nekem meg az az ÉRZÉSEM, hogy így van! Tudjuk, hogy mi Földiek ugyan olyan jól kiismerjük magunkat a témában, ha nem éppen Földi játszmáinkat játsszuk. Tényleg nagyon furcsa, hogy közülünk olyan sokan… felébredtek és tudatában vannak létezéseteknek és a veletek kapcsolatos dolgoknak, olyan módon, amit mi megfelelőnek ÉRZÜNK. Mégis, sokan közöttünk tökéletesen vakok ebben a tekintetben. Olyan, mint két világ egyben.
Fény Föderációja: Sokkal több … sok-sok világ egységben… de egyszerűen különböző frekvenciákon egymással rezonálva. Ez nem fog változni. Ez nem tud változni.
Blossom: Ez igaz. Most én vagyok soros, hogy elbúcsúzzam tőletek. Hosszú nap volt a mai… érzem, ahogy az erőm kezd fogyni és már nem elég, hogy fenntartsam veletek a kapcsolatot. Tehát,… örültem nagyon . De érzem, valami nagyon „alakulóban” van.

Fény Föderációja: Végülis… a ti ÉRZÉSEITEK számítanak!
Köszönet nektek… mindenkinek a barátságotokért és a kitartásotokért.
EGYEK VAGYUNK A SZERETETEN KERESZTÜL.
Blossom: Köszönettel és szeretettel.


Magyar nyelvű fordítás: Scarlett


2012. augusztus 7., kedd

2012.09.07.


 2012.09.07.
Blossom Goodchild közvetítése
NAGY UTAZÁS
Blossom: Jó reggelt mindenkinek. Remélem, ma sikerül, mivel a tegnapi kísérlet nem igazán ment. Nos, itt vagyok…még egyszer megpróbálom.
Fény Föderációja: Mondanánk, hogy a mai kísérlet sikeres lesz. A tegnapi az elméd állapotának köszönhető, ami nem tudott eléggé lenyugodni.
Blossom: Lehetséges. Nos… mi történt veletek mostanában?
Fény Föderációja: Úgy voltunk, mint ahogy mindig is vagyunk. BÉKÉBEN. És amikor valaki egy ilyen állapotban van, történjék bármi, kevés dolog tudja megrázni ezt a rendszert. Szeretnénk megismételni, hogy mi vagyunk a „felügyelők felügyelői’, ezért mondhatnánk azt, hogy... mi „felügyelünk”. Meggyőződünk arról, hogy a tervek simán mennek, és a lefolyásukat megváltoztatjuk, ha szükséges hozzáigazítani őket a mindenfelé megjelenő történéseknek köszönhetően, melyek megkövetelhetik azt, hogy ezt tegyük.
Blossom: Oké. Tehát ezzel voltatok elfoglalva ezen a héten?
Fény Föderációja: Nem különösképpen. Mivel minden egyenletesen és simán működik. Vedd figyelembe, hogy mi ritkán becsüljük alá a bolygótokon lévőket és az ő bohóckodásaikat, így a legtöbb esetben egy lépéssel előttük járunk. Bár azt kell mondanunk, többször megesett, hogy teljesen ámulatba estünk azon, milyen messzire képesek elmenni…a saját módszereik érdekében. Ezek az elveszett lelkek - bár hatalmon vannak…ahogyan ők hiszik…de - félelemben élnek. Érted? Attól félnek, hogy elveszítik mindenüket…ők elveszítették azt, akik nagyon régen voltak…és most már csak a vagyonuk az, ami miatt otthon érzik magukat.
Képzeljétek ezt el, drágáink. Elveszíteni önmagatokat…az ’ÉRZŐ’ részeteket. Ezek a lelkek többé nem tudnak ÉREZNI, mivel oly mélyre mentek a kapzsiság ösvényén, hogy elértek egy pontot, ahol vissza kell fojtaniuk az érzéseiket, mert a valóság, akikké váltak…és ami azzal jár…túl fájdalmassá vált ahhoz, hogy tudomásul vegyék. Ez az, amiért továbbra is képesek megtenni azokat a dolgokat, amiket megtesznek. Nincsenek bennük ÉRZELMEK. Elzárták az érzelmeiket és a sötétség ürességében találták magukat. Nem fognak semmit az útjukba engedni.
Azt mondjuk nektek…MI az útjukban vagyunk. TI az útjukban vagytok. Ki az erősebb? Néhányan kérdezitek, hogyan tudhatna esetlegesen a Fény nyerni ilyen aljasságok felett, amiket ők irányítanak?
NOS…TELJESSÉGGEL AZT ÁLLÍTJUK, HOGY… EGY LÁNG IS KÉPES MEGVILÁGÍTANI A SÖTÉTSÉGET.
Most, megtaláltátok a Fényeteket és a lángjaitok fényesebben világítanak, mint valaha… ezek az elveszett lelkek TUDJÁK, hogy ’uralkodásuk’ napjai meg vannak számlálva. Tudják azt, hogy semmi sem képes lerombolni a SZERETET erejét…És a SZERETET az, amik ti vagytok…akik ti vagytok…amire rádöbbentek…akikké újra váltok…
SEMMI SINCS, AMIVEL MEG TUDNÁNAK BENNETEKET ÁLLÍTANI.
LEGYETEK TUDATÁBAN ENNEK.
LEGYETEK A SAJÁT ENERGIÁTOKBAN.
Még vártok valamire, hogy megtörténjen, ugye?
Blossom: Természetesen. Ne értsetek félre. Nem függök minden pillanat megtörténtétől. Egyáltalán nem. Mindent megteszek, amit csak tudok az elmélkedési gyakorlataim során, hogy BOLDOG LEGYEK…hogy SZERETETBEN LEGYEK…és megengedek bármit feltárni azért, hogy így tegyek. Természetesen, ahogy a napok egyre és egyre közelednek az év végéhez…kénytelen vagyok azon tűnődni, hogy mi fog történi. Azok, akik ébren vannak, biztosan gondolkodnak ezen most és majd fognak is.
Fény Föderációja: Ezt értjük. Várakozás van a levegőben. Mindenütt körülöttetek. Mint amikor valaki, aki szülni fog, várja a szülési fájdalmakat…bármelyik napon, ha belegondoltok… bizonyosan bármelyik napon most már.
Blossom: Nos, igen is és nem is. Úgy érzem, hozzászoktam ennek a módjához…és megtanultam, hogy ne legyek túl izgatott, amikor hallok valamiről, ami ’megtörténHET’. Valóban nem tűnik úgy, hogy túl sok újról számolhatnátok be…pedig azt gondoltam, hogy ebben a szakaszban jó sok ilyen lesz majd.
Fény Föderációja: Nagyon sok dolog történik.
Blossom: Amit mi nem láthatunk, igaz?
Fény Föderációja: Igen. Nem bíztok bennünk ezzel kapcsolatban?
Blossom: Én úgy döntök, hogy bízom. Bár sokan mondanák… ’Mindig ugyanazt mondják. Mikor lesz végre VALÓDI bizonyíték a kezünkben?’
Fény Föderációja: És ez az, ahol szeretnénk kérni a TUDÁS legmélyebb szándékával… hogy mindannyian maradjatok meg a SZERETET-ben…és BÍZZATOK az ösztöneitekben. Menjetek mélyre legbelül és kérdezzétek meg magatoktól, hogy vajon VALÓBAN TUDJÁTOK, hogy valami oka van annak, hogy itt vagytok…és hogy ez az ok nagyon-nagyon közel van a célvonalhoz.
Mi azért használjuk a ’célvonal’ kifejezést, mert úgy tekintünk erre, mintha egy csúcsponti részhez érnétek el az idővonalatokon, és amikor ezt a helyet eléritek… olyan, mintha a futam befejeződne és átlépnétek a vonalon egy másik ’üzemmódba’.
Eláruljuk nektek, hogy nem lesztek csalódottak. Ne engedjétek a szellemeteknek, hogy csalódottságot érzékeljen…tartsátok magasan a szellemeteket. Tartsátok magasan a rezgéseteket. Ez az a rész jelenleg, melyért idejöttetek játszani.
Döntsetek úgy, hogy MINDENBEN a ’napsütést’ látjátok.
Döntsetek úgy, hogy önmagatok legerősebb részei vagytok, amit csak találtok magatokban.
Döntsetek úgy, hogy BOLDOGOK vagytok.
Azt mondjuk nektek ezért, hogy…ha tudnátok, hogy Igazából mi hever előttetek…nem lenne okotok másként lenni. Eléritek az úticélotokat. Már majdnem ott vagytok.
Blossom: Most látjátok…amikor így beszéltek, mint most…’majdnem ott’…a ’célállomásunknál’… ez egyeseket arra késztet, hogy azt gondolja, szinte otthon vagyunk. Amikor ti a ’Felemelkedés’-ről beszéltek, mivel hiszek ebben... azt hittem, azt mondtátok, hogy a Földanyával együtt fogunk felemelkedni, és hogy ezt az Új Világot akkor teremtjük meg magunknak, amikor odamegyünk…tehát, akkor hogy tudunk ’majdnem ott’ lenni? Úgy tűnik nekem, hogy van egy nem is akármilyen utunk.
Fény Föderációja: Ezt így fejeztük ki, hiszen megtanultuk, hogy a szavak nagyon is félremagyarázhatók és sok különböző jelentéssel bírnak…Ez azon személyek gondolkodási szintjétől függ, akik ezeket olvassák. Tehát, mi szeretnénk tisztázni ezt a bizonyos dolgot azzal, hogy azt mondjuk: a célvonalon való átkeléssel eléritek a kitűzött célállomást. Mivel ebből a nézőpontból…a dolgok nagyon eltérők lesznek és sokkal könnyebb lesz nektek FELFEDEZNETEK, HOGY KIK VAGYTOK.
Blossom: Mert?
Fény Föderációja: Az energia beáramlása miatt, ami egy adott időben ’tisztára mossa’ majd a bolygótokat. Beszéltünk nektek a Tömeges Felébredésről. Beszéltünk nektek egy Nagy Eseményről… Ez a ’tisztára mosás’ része ennek a Nagy Eseménynek és HIGGYETEK nekünk, amikor azt mondjuk, hogy nincs akkora zavaró hatás, ami meg tudná hiúsítani egy ilyen esemény megtörténtét. Ez egybe fog fonódni más ’történésekkel’ melyek egybe fognak esni MINDENKI felemelésével olyan módon, melyet nem lehet és nem is fog senki ’elkerülni’.
Blossom: Épp kérdést tettem fel, amikor az ’elkerülni’ szót mondtátok…jól értettem ezt?
Fény Föderációja: Valóban. Mindenki választhat sok módszer közül, hogy hogyan reagál erre…de az elkerülés nem kerülhető el.
Blossom: Nos, úgy ÉRZEM, hogy a ’tisztára mosás’ kifejezés alatt a Szeretet energiájának áradására gondoltok, melyet még sosem éreztünk a bolygónkon. (Látok egy nagy vödröt…mely tisztítószert önt a Földre)
Fény Föderációja: Úgy látod, azért ömlik, hogy megmutassa, mi történik a Földön…ugyanakkor azt is mutatjuk neked, hogy a Föld egy MAGASABB ’atmoszferikus’ helyre mozdul el…egy újabb módszer szükségessége miatt… mintha Ő elérkezett volna egy olyan pontra, ahol képes a következő fokozatba ’átcsúszni’.
Blossom: Most azt mutatják nekem, hogy a Föld lassan egy ’űrbeli helyre’ forog, és amint ezt teszi, a ’tisztítószer’ átcsepeg rajta (mint az öntet a jégkrémen…hmmm…nagyon unalmas vagy, Bloss) Nos…ez azt sugallja nekem, hogy a Föld tulajdonképpen egy magasabb helyre fog Felemelkedni…vagy egy új helyre.
Fény Föderációja: Természetesen…és szeretnénk, ha tudnátok…amint már korábban is elmondtuk…ez fokozatos…ez…amikor utaztok…egy bizonyos célállomás felé…eltart egy ideig, míg odaértek…élvezitek a tájat az út során…megálltok egy kicsit enni, stb. Folytatjátok az utat…amíg el nem éritek a célállomást. Nem vagytok ’hirtelen’ egy étteremben…hanem beültök az autótokba és a következő pillanatban…elértétek az 500 mérfölddel arrébb található célállomásotokat. ’Beleutaztok’. Ugyanilyen módon…a Földanya azon az úton utazik MOST…és ti is. El fogtok érni egy ’határkövet’ (döntő eseményt), ami után a ’tisztára mosás’ csepegése el fog kezdődni és amint folytatjátok az utazásotokat a ’jelenlegi célállomásotok’ felé, a ’tisztítószerből’ egyre több fog befedni benneteket.
Blossom: Tehát ezt ’a helyet, ahol a tisztítószer megjelenik’ …egy új dimenziónak hívnátok?
Fény Föderációja: Ezt egy ’félúton lévő házikónak’ hívnánk. Mivel a Földetek…amint van…nem tudna a magasabb dimenzió teljességébe lépni anélkül, hogy valamennyi időt ezen ’tisztítószer’ borításában ne utazzon. Amint Ő folytatja az utazását…felszívja a ’tisztítószert’ és minden rajta lévő élet ugyanezt teszi. Nem tud mást tenni, csupán átalakulni…mivel ez a természete. A Földnek továbbra is folytatnia kell az utazást mélyebbre ezen a helyen…mivel a ’világotoknak’ nagyon sok rétege van.
EZ EGY UTAZÁS.
Az ÚJ VILÁGOTOK felé utaztok…Amint mentek, létrehozzátok azt a szeretet/-ben/-ként/által. Élvezzétek a kocsikázást, drágáink. A döntés szabadságát kapjátok. Ti választotok. Élvezzétek...vagy féljetek.
Mindenek között ez a legfontosabb döntés…TI DÖNTÖTÖK…TI VÁLASZTOTOK…első osztályon akartok utazni vagy…leláncolva egy vasúti kocsiban?
Blossom: Remek…amint ezek a szavak átjöttek…’leláncolva egy vasúti kocsiban’…egy kicsit megdöbbentem, mert egy képet kaptam ismét. Csupán azért, mert azokkal a táborokkal kapcsolt össze engem, melyeket a sötétek készítettek… És meg vagyok lepve, hogy őszinte legyek, amiért egy ilyen képet használtatok.
Fény Föderációja: A TE DÖNTÉSED.
Blossom: Hóha…Tartsd a hallgatót egy pillanatra…Ez egy kicsit kemény. Azt hittem, azt mondtátok, hogy a sötétség elveszett.
Fény Föderációja: Mondtuk…és úgy is értjük. Ismételjük…figyeld, hogy a szavakat hogyan értelmezik egyesek…attól függően, hogy minek vannak éppen tudatában. Azok számára, akik nincsenek ilyen dolgoknak tudatában…az ő elméjük nem ’utazott volna oda’. Figyelj megint a mondatra…
Fény Föderációja: Mindenek között ez a legfontosabb döntés…TI DÖNTÖTÖK…TI VÁLASZTOTOK…első osztályon akartok utazni vagy…leláncolva egy vasúti kocsiban?
Blossom: Oké…figyeltem ismét…Ha egy vasúti kocsiban lennénk leláncolva, biztosan nem mennénk arra a helyre, ahol a ’tisztítószer’ van?
Fény Föderációja: De, mennétek. Mivel mindentől függetlenül…a Földetek odamegy.
Ez el lett döntve.
Tehát, rajtatok áll, miként döntötök, hogy odajussatok.
TUDJÁTOK EZT!
LEGYÜNK NAGYON VILÁGOSAK EZZEL KAPCSOLATBAN!
A TI DÖNTÉSETEK…minél boldogabb…bizakodóbb…szeretőbb…megengedőbb… vidámabb…megértőbb beállítottságot választotok… annál bársonyosabb ’első osztályú jegyet’ kaptok.
ILYEN EGYSZERŰ. VALÓBAN.
Gondolkodjatok el ezen. Gondolkodjatok ezen MINDIG…és amikor a döntéseiteket hozzátok a magatok és az emberiség javításáért…egyre jobban és jobban megtapasztaljátok azt a lelket, akivé váltok… és minden fűszálra, amire ráléptek, egyre jobban és jobban ÉRZITEK, hogy ’Green green grass of home’ (-Tom Jones dalának címe; jelentése a dalból: jó megérinteni az otthon zöld-zöld füvét– a ford. megj.).
Blossom: Isten áldjon Tom Jones! Ez egy szép ’Bridge Over Troubled Waters’ volt (- Tom Jones egy másik dala; jelentése: Híd a háborgó vizek felett – a ford. megj.) Szeretet és köszönet!
Csatornázta: Blossom Goodchild
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

 
                            Translator: Vénusz